Kötetlen beszélgetés a festőművésszel
2025. április 29-én egy kötetlen baráti beszélgetésre várta az érdeklődőket Dorog Város Barátainak Egyesülete a Dorogi József Attila Művelődési Ház Konferenciatermébe, amelynek vendége Végh Éva festőművész volt. A program apropóját az adta, hogy előző héten került sor a Rozsdaette… című életmű kiállítás megnyitójára a Dorogi Galériában.
A beszélgetés moderátora az egyesület elnöke, Kovács Tamás volt, akit régi ismeretség fűz az alkotóhoz. A bő 1,5 órás vidám hangulatú diskurzus alatt a hallgatóság többek között megismerhette, hogyan került Végh Éva Dorogra, milyen kapcsolat fűzi a Dorogi Szénbányákhoz, milyen iskolákat végzett és mikor került a látókörébe a festészet.
Az izgalmas életpálya bemutatása során sok apró részletet is megtudhattak az érdeklődők - hogyan került ki Indiába a festőművész és mutathatta be selyemfestő technikáját, mikor jutottak el Belgiumba a képei és hogy tulajdonképpen egy fogadásnak köszönheti az első kiállítását.
A beszélgetés után a résztvevőknek lehetőségük nyílt megtekinteni a tárlatot a művész társaságában, aki válaszolt a felmerülő kérdésekre is.