Búcsúzunk édesanyámtól, Dr. Dávid Anna gyermekorvostól, aki valamennyiünk emlékeiben különleges emberként marad meg. 1934. augusztus 23-án született Budapesten ifj. Dávid Károly Kossuth- és posztumusz Ybl-díjas építészmérnök és Dozzi Kornélia gyermekeként. Megélte a II. világháborút, az államosítást, 1956-ot, majd az 1990-es rendszerváltást.

 

Gyermekkorát Budapesten töltötte, de a háború alatt Visegrádra költözött családjával. A háború során lebombázták budapesti otthonukat, majd a háború után államosították visegrádi házukat, valamint apai nagyapja budapesti építészirodáját és anyai nagyapja szalámigyárát.

 

Édesanyám 1958. szeptember 27. napján avattatott orvosdoktorrá. Szigorlatának évében szeretett bele

a gyermekgyógyászatba. Mindig örömmel foglalkozott a gyermekekkel, szerette őket őszinteségükért és igazságérzetükért, szeretett belenézni a szemükbe, és mindig boldogan segített nekik – hiszen a gyógyítás számára igazi hivatás volt.

 

1971 decemberében költöztünk Dorogra, és nem sokkal érkezésünk után mély benyomást tett rá a bányászok összefogása és összetartása. Egy alkalommal sürgősen kórházba kellett vinni egy beteg gyermeket Budapestre, de éppen nem volt elérhető mentőautó, és akkoriban még nagyon kevés család rendelkezett autóval. A megoldhatatlannak tűnő betegszállítást végül a bányamentősök szervezték meg. Azonnali reakciójuknak köszönhetően még időben megérkezett a kis beteg a kórházba.

 

Édesanyám ajtaja éjjel-nappal nyitva állt a betegek előtt. Addig ült egy lázas gyermek ágya mellett, amíg jobban nem lett. Egyszer úgy fogalmazott: „Ha egy gyermek nagyon beteg és kételyekkel engedem haza a rendelőmből vagy beküldöm a kórházba, muszáj felhívnom este a családot vagy a kórházat.” Jól illusztrálja ez a gondoskodás lelkiismeretességét és felelősségtudatát.

 

A gyermekek és az emberek iránti szeretete, valamint egészségük megőrzése iránti szakmai elhivatottsága vezette útját a környezetvédelem felé.

 

1983-ban dr. Kégel Eszter gyermekgyógyásszal és Milánkovics Viktor matematikussal karöltve egy asszisztensnőkből és védőnőkből álló csapattal közösen láttak neki a krónikus gyermekbetegségek számítógépes feldolgozásának. Ekkor szembesültek azzal, hogy Dorogon rendkívül magas a légzőszervi megbetegedések száma. Közös kutatásuk során a levegőminőség és a megbetegedések összefüggéseit vizsgálták, forradalmi eredményeikről pedig orvosi cikkeket írtak és előadásokat tartottak az ország számos pontján.

 

54 évesen felkerült Budapestre az Országos Közegészségügyi Intézetbe, ahol a levegő-munkacsoport tagja lett, 1988-ban pedig közreműködésével megalakult a Dorogi Környezetvédelmi Egyesületet.

 

Szolgálatkészsége és környezetéért, életközösségéért vállalt felelőssége sokra képesítették, Dorog város polgárai pedig látva áldozatos munkáját, egy egészen új szerepben is bizalmat szavaztak neki: így lett édesanyám 1990 és 1994 között Dorog polgármestere.

 

Mivel hiányoztak neki a gyermekek és felelősnek érezte magát értük, ez idő alatt magánorvosként folytatta a gyógyítást. Mindig mindenkinek önzetlenül segített, ahol csak tudott. 1995 augusztusától újra teljes állásban dolgozott mint területi ellátás nélküli gyermekorvos.

 

Édesanyám életében számos elismerésben részesült: 50 éves aranydiplomája, 60 éves gyémántdiplomája, valamint az Aranykoszorús címzetes főorvosi titulus mind megerősítették hivatásában. Valamennyi közül a Frank Kálmán Emlékérem volt számára a legnagyobb kitüntetés, amelyet 81 éves korában kapott a Magyar Gyermekorvosok Társaságától kiemelkedő szakmai munkásságának elismeréseként.

 

Egy súlyos szívbetegségből felépült kisfiú egyszer azt mondta neki: „Doktor néni! Én azért gyógyultam meg, mert Te mindig megfogtad a szívemet!”

 

Munkabírása kora előrehaladtával is alig lankadt. 80 éves kora felett mondta azt a szülőknek: „Már csak azokat vállalom, akiknek a nagymamáját is gyógyítottam.”

 

Szerette és élvezte a hivatását, amely minden nap új élményekkel gazdagította. Az úszás is nagy szenvedélye volt, 83 évesen még keresztbe átúszta a Palát. Autót is addig vezetett, amíg csak tudott – ahogy mondta: „Amíg a legyet el tudom kapni, addig jók a reflexeim.”

 

Szeretett jóízűen nevetni, beszélgetni, gyönyörködni a világban, utazni, olvasni, zenét hallgatni, játszani. A művészet iránti szeretete és a humorérzéke élete végéig megmaradt.

 

Édesanyám, Anna életét a családjának, a barátainak és a gyógyításnak szentelte. Olyan értékeket adott

a körülötte élőknek, amilyen ő maga is volt: őszinte, becsületes, igazságos, önzetlen és jószívű.

Segítőkészsége belülről fakadt és mindvégig igaz harcosként, kitartóan küzdött azért, amiben hitt.

Életének legvégső szakaszában a legfontosabb és a legjellemzőbb mondata így hangzott: „Soha nem

hazudtam, mindig az igazságot szerettem!”

 

Édesanyám, Dr. Dávid Anna több mint 66 éven át, ebből Dorogon 53 éven és 10 hónapon keresztül, 90 éves és 2 hónapos koráig gyógyította a betegeket, elnyerve a dorogi emberek tiszteletét, szeretetét és megbecsülését.

 

Egyik utolsó kívánsága volt, hogy a temetése szűk családi körben történjék.

 

Szeretettel emlékezzenek rá!

 

Fájó szívvel búcsúzunk Tőled! Emlékedet örökké őrizzük a lelkünkben!

 

Dorog, 2025. 07. 02.

Dávid Zsuzsanna