Lezajlott az I. Zsigmondy Kupa

A Kárpáti Dental lett az első tornagyőztes

2025. augusztus 20-án, hagyományteremtő szándékkal került megrendezésre az I. Zsigmondy Kupa 8 csapat részvételével a Zsigmondy Sportpályán. A csapatok a városban található 8 körzetet jelképezték és kispályás fociban mérték össze tudásukat. 

Reggel 8-kor mindenre elszánt, futballmezt viselő férfiak gyülekeztek a regisztrációs sátor előtt a Zsigmondy Vilmos lakótelepen. Itt minden résztvevő leadta nevezési szándékát, majd meghallgatta a legfontosabb információkat a tornával kapcsolatban. A pálya mellett egyre több néző tűnt fel, akik izgatottan várták, hogy elkezdődjön a rendezvény.

A megnyitó előtt a szurkolók nagy örömére felbukkantak a Dorogi FC felnőtt csapatának játékosai és szakmai stábja is, akikkel többen közös fotót készítettek és beszélgettek a most zajló bajnokságról.

Az ünnepélyes megnyitó a csapatok sorsolásával kezdődött Dulló Martin, a Dorogi FC játékosának segítségével, hiszen a 8 csapat 2x4-es csoportban vívott körmérkőzéseket egymással. Ezután Dr. Tittmann János mondott beszédet, aki üdvözölte a megjelenteket és reményét fejezte ki, hogy a torna ezentúl minden évben, egyre több néző előtt lesz megtartva, majd sportszerű játékot kívánt a csapatoknak.

Három mérkőzés kezdőrúgását dorogi futball legendák végezték el: Horváth Péter, dr. Bartalos József és Kiss Rudolf, akiket nagy tapssal köszöntöttek a jelenlévők.

A 15 perces mérkőzések izgalmasan teltek, a csapatok végig sportszerűen küzdöttek a pályán, nagyobb szabálytalanság nem történt. Szerencsére a rendezvényen végig jelen lévő mentőknek is csak kisebb rándulásoknál kellett segítséget nyújtaniuk. 

A legnagyobb izgalom a döntőben volt, hiszen a sokáig gól nélküli mérkőzés utolsó percében született meg a győztes találat, így 7-es rúgásokra nem került sor az egész torna alatt.

A végeredmény:

  1. Kárpáti Dental
  2. Dorog Körzeti Játékvezetők
  3. Dorogi Birkózók
  4. Profi FC
  5. WolfFlock SE
  6. Lecsókolbász FC
  7. Dorogi Veteránok
  8. Skanok FC

A záróünnepélyen Erős Gábor, a térség országgyűlési képviselője, a torna fővédnöke, a kupák felajánlója mondott rövid beszédet, majd sor került az emléklapok és díjak átadására, amelyben Dr. Tittmann János polgármester és Deák Ferenc önkormányzati képviselő volt a segítségére. 

Nagyon köszönjük a csapatoknak, a játékvezetőknek és a szervezőknek a színvonalas rendezvényt és a szurkolóknak a sportszerű buzdítást. A visszajelzések alapján nagyon jó hangulatú, izgalmas esemény volt, így jövőre újra megrendezésre kerül majd ez a családias hangulatú torna.