Rauscher-díjat kapott Lattmann Béla, Orosz Zoltán és Barátai elvarázsolták a közönséget
Kultúra
2021. okt. 2.

Rauscher-díjat kapott Lattmann Béla, Orosz Zoltán és Barátai elvarázsolták a közönséget

A zene világnapját ünnepeltük október 1-jén. Az ünnepi esten a zeneművészet került a középpontba, átadták városunk művészeti díját, majd Orosz Zoltán harmonikaművész és Barátai koncertje következett.

A művelődési ház színháztermében megrendezett zene világnapi rendezvényen köszöntőt mondott dr. Völner Pál államtitkár, térségünk országgyűlési képviselője, aki beszédében kiemelte: művészként szeretne dorogi lenni, mert ebben a városban nagy megbecsülésnek örvendenek a művészet bármely ágának művelői.

Dr. Tittmann János polgármester ünnepi beszédében Lencsés Lajos: A zene és Dorog című könyvéről beszélt, amely bemutatja azt, hogy Dorogon mennyi különleges, ország--sőt világszerte ismert, sikeres és tehetséges zenész élt és él.

Az eseményen adták át a Rauscher György Díjat, amelyet Dorog Város Képviselő-testülete a város lakossága nevében adományoz azoknak, akik nagy jelentőségű tevékenységükkel Dorog legszélesebb értelemben vett értékeit gazdagítják, Dorog megbecsültsége, elismertsége növekedését szolgálják. 2021-ben a díjat Lattmann Béla zeneművész, zenepedagógus érdemelte ki, Dorog művészeti életének gazdagításáért, városunk jó hírének szolgálatában végzett kiemelkedő munkájáért.

Lattmann Béla zenei tanulmányait a dorogi Erkel Ferenc Zeneiskolában kezdte Gerstner Bálintné tanítványaként. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola bőgő-jazz tanszakán végzett. Basszusgitárosként számos kiváló zenei produkció szereplője. A legnagyszerűbb előadóinkat kíséri koncerteken, lemezfelvételeken, világhírű muzsikusokkal játszik együtt. Nagyszerű dzsesszegyüttesek basszusgitárosa: László Attila Band, Kaszakő, Jávori Kvartett, Kőszegi Grup, Trió Twillight. Fiával, Kristóffal is többször játszott az utóbbi években a Lattmann Quartettben.

Lencsés Lajos világhírű oboaművész így vall róla A zene és Dorog című könyvében: „Milyen öröm egy ilyen nagyszerű muzsikussal beszélgetni, mert nem kellenek hosszú órák, hogy az ember megérezze azt a szeretet és boldogságot, ami őt élteti a zene iránt. Amikor zenét mond, akkor Bachra, Beethowenre és Bartókra ugyanúgy gondol, mint Piazzolára, Pege Aladárra, Szakcsi-Lakatosra vagy Miles Davisre, mert nincs más mérce a zenében sem, csak a jó és a rossz. Mivel fiatalkorában zongorázni is tanult – tanára volt Both Lehel is – ismer mindent a zeneirodalomból. Később jött a nagybőgő és a basszusgitár, amelynek nemzetközi nagymesterévé ért, aki tudását jelenleg a Zeneakadémia jazz tanszékén adja tovább. Béla, mint egy lökhajtásos repülőgép nagyot szippantott abból a varázsból, ami a zenéből és a zenélésből árad és ezt adja tovább, amikor muzsikál. Ha a muzsikálásnak van egy titka, akkor ez az: a hallgatók lelkébe azt a varázst belelehellni, ami nekünk muzsikusoknak lelkünket rezegteti, amikor muzsikálunk.” – hangzik az idézet Lencsés Lajos könyvéből.

Lattmann Béla 1989 óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola dzsessz tanszakának tanára. Közreműködött az alap- és felsőfokú basszusgitár-oktatás tantervének kidolgozásában, tankönyvek szerzője a témakörben.

Számos nívós elismerést tudhat magáénak. 1992-ben Emerton-díjat, 2000-ben Pro Urbe Díjat vehetett át. Munkásságát elismerték a Magyar Köztársaság Érdemrend lovagkeresztjével. 2021-ben átvehette a Demján-díjat a Megyei Príma díjátadó esten.

Hazai és nemzetközi sikerei mellett is gyakran szerepel a nagy zenei hagyományokkal rendelkező szülővárosában, Dorogon is – a közönség nagy örömére. Legutóbb 2019-ben, a Magyar Kultúra Napján adott koncertet itt, a színházteremben.

A zeneművészetben alkotott magasszintű munkássága elismeréseként Dorog Város Képviselő-testülete városunk művészeti díjával, a Rauscher-díjjal tünteti ki Lattmann Bélát.

A kitüntetéssel járó bronz emlékplakettet és a díszoklevelet dr. Tittmann János polgármester adta át Lattmann Bélának.

A zene világnapi rendezvény Orosz Zoltán és Barátai Dallam és Szenvedély című lemezbemutató koncertjével folytatódott.

Orosz Zoltán a kortárs zenészek egyik legsokoldalúbb és legkiválóbb képviselője, eMeRTon- és Artisjus-díjjal kitüntetett harmonikaművész. Zenei érdeklődése rendkívül összetett, a klasszikus zenétől a népzene világán át a dzsesszig megannyi stílusban egyformán otthonosan mozog. A világ számos pontján koncertezett már, Szingapúrtól Szibériáig, Kanadától Indiáig, Skandináviától Amerikáig.

Barátai, zenésztársai az ünnepi esten: Borbély Mihály - Kossuth- és Liszt díjas fúvós előadóművész, Horváth Kornél – Kossuth-díjas ütőhangszerművész, Lattmann Béla, a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett basszusgitár-művész voltak.

A koncert végén vastapssal köszönte meg a közönség a nagyszerű muzsikálást a zenészeknek.