Hulladékcsökkentési Hét: várják az önkéntesek akcióötleteit
Közügy
2021. okt. 18.

Hulladékcsökkentési Hét: várják az önkéntesek akcióötleteit

Több mint egy évtizede rendezik meg november utolsó hetében a „Hulladékcsökkentési Hét” elnevezésű rendezvényt, amelyet az innovációs minisztérium megbízásából az ÉMI Nonprofit Kft. koordinál.

A Hulladékcsökkentési Hét (EWWR - európai főkoordinátora a brüsszeli ACR+ szervezet, honlapja: https://ewwr.eu/) egy olyan kezdeményezés, amelynek célja a fenntartható erőforrás- és hulladékgazdálkodással kapcsolatos szemléletformáló tevékenységek megvalósítása.

A Szervezet céljai között szerepel többek között a tudatosság növelése a hulladék csökkentésére, a termékek újrahasznosítására, újrahasználatára és az anyagok újrafelhasználásra vonatkozóan, mozgósítani és ösztönözni az európai polgárokat, hogy összpontosítsanak négy kulcsfontosságú cselekvési témára: csökkentés; újrafelhasználás; újrahasznosítás; energia újrafelhasználás.

Ennek keretében minden évben önkéntesek saját akcióötleteiket megvalósítva hívják fel a figyelmet a hulladék keletkezés megelőzésének, a keletkezett mennyiség csökkentésének, a termékek újrahasználatának, valamint az anyagok újrahasznosításának fontosságára.

A Hétre 5 kategóriában lehet akcióötlettel regisztrálni: államigazgatási szerv/hatóság, egyesület/civil szervezet, gazdálkodó/ipari szervezet, oktatási intézmény, magánszemély. A hazai pályázók közül a legjobbakat a nemzetközi versenyre delegáljuk!

Az idei év témája a „Körkörös közösségek”! Ennek szellemében olyan akciókat várnak, melyek a körforgásos gazdaságra vonatkozó helyi megoldások ösztönzésére irányulnak, valamint a fenntarthatósággal, hulladékmentességgel, illetve hulladékcsökkentéssel kapcsolatos közösségépítést tűzték ki célul.

Regisztrálni az alábbi linken lehet: https://hulladekcsokkentesihet2021.hu/

Az idei hulladékcsökkentési hétre 2021. november 20–28-án kerül sor.

A regisztráció határideje: 2021. november 17., szerda 12 óra