Időkapszulát helyeztek el a 120 éves Zrínyi óvoda udvarában
Közügy
2021. nov. 24.

Időkapszulát helyeztek el a 120 éves Zrínyi óvoda udvarában

Az emlékezés, az ünneplés hónapjai

A Dorogi Zrínyi Ilona Óvoda ebben a nevelési évben emlékezik meg fennállásának 120. évfordulójáról, mint a város első, 1901-ben alapított óvodájának jogutód intézménye.

Az emlékezés és az ünneplés éve kezdődött a Zrínyisek számára. Az ünnepségsorozat első, nyitóprogramját 2021. november 22-én tartották meg az óvoda udvarán, elsődleges partnereik körében, bensőséges formában: az óvoda jelenlegi és nyugdíjas alkalmazottai, a szülők, az óvodások és a fenntartó részvételével.

Az eseményt dr. Tittmann János polgármester nyitotta meg. Köszöntőbeszéde után elmondta azt is, hogy Dorog Város Önkormányzata támogatja az óvoda éves jubileumi programjait. A Maci nagycsoportosok kedves műsora után, bizakodóan tekintve a jövőbe, fát ültettek, melyet a BEBTE egyesület ajánlott fel számukra, majd időkapszulát helyeztek el az udvaron.  Szrnka Anna óvodavezető ismertette és megmutatta a jelenlévőknek a kapszula tartalmát: a gyermekcsoportok és az óvoda fából készült logóját és jelét, az alapító okiratot és egy jubileumi emlék füzetet. A faültetésben és a jelek kapszulába helyezésében az óvodások is segédkeztek, akik végig nagyon kíváncsian figyelték - és sokan közülük kommentálták is - az érdekes eseményeket. A vezető elmondta, hogy a kapszula felnyitása a nem túl távoli jövőben, a 140. évforduló évében lesz esedékes, 2041-ben, mert bíznak benne, hogy akkor is működni fog az óvoda, és a jelenlévők közül még sokan tanúi lehetnek majd annak az események is az elültetett fa árnyékában.

Az eltelt 120 év alatt többféle szervezeti keretben és épületben működött az óvoda 1910-től a Zrínyi iskola Holdampf Alojza hagyatékából létrehozott régi épületében a Bécsi úton, majd a Mátyás király utcában és 1992-től - jelenleg is - a Hősök tere 2. sz. alatt, a régi munkásőrség helyén.   

A Zrínyi iskolával 1910-1962., majd később - a középfokú óvónőképzés ideje alatt - 1972-1982. között a Petőfi óvodával összevontan látta el az óvodások nevelését. Aztán a DOKI óvodai intézményegység (2010-2012) egyik feladatellátási helye, végül az összevont Dorog Városi Óvoda (2013-2014) székhelye volt. Ebből következően a 2021/2022 nevelési év többszörös jubileum az óvoda számára: az intézmény 60, 40 és 10 éves kerek születésnapját, újjászületését is ünnepelhetik! De éppen 30 éve már annak is, hogy az Ép-kéz-láb helyi egészségnevelő profiljuk környezettudatos nevelési feladatkörének alaptevékenységeként bevezették a kerti munkát, amit a gyermekek és felnőttek mind a mai napig lelkesen művelnek, immár, mint az ország egyik óvodakerti mentor intézménye is. Végül még egy kerek szám: az óvoda most 5 éve az Oktatási Hivatal Bázis Intézménye.