100 éves a Dorogvidéki Református Egyházközség
Közügy
2021. dec. 6.

100 éves a Dorogvidéki Református Egyházközség

Kopjafát avattak a centenáriumon

100 éves a Dorogvidéki Református Egyházközség. Ünnepi hálaadó Istentiszteletet tartottak a templomban a centenáriumi évfordulón, december 5-én.

Pungur Béla lelkész köszöntő szavait követően főtisztelendő Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét a szépszámú gyülekezet előtt. Az eseményre a Kárpát-medence számos pontjáról, a Zsil-völgyéből, Erdélyből is sokan elfogadták a meghívást.

Egy évszázad történetére emlékeztek az ünnepen. 100 esztendő, nem sok az emberiség, országunk, településünk történetéhez képest. De az erőfeszítés, amely ezt a lelkes gyülekezetet az évtizedek alatt egységgé, Dorog erős közösségformáló, építő erejévé tette rendkívüli. Ennek a viszontagságoktól sem kímélt 100 esztendőnek két sarkalatos pontja van: az egyik a templomépítő akarat, a másik a közösség ereje, amelyet 2018-ban a Gyülekezeti Ház megépítésekoronázta meg.

 

Pungur Béla és Pungurné Császár Judit lelkész házaspárt a gyülekezet személyes ajándékkal köszöntötte, mivel 2021 decemberében immár 30. esztendeje szolgálják gyülekezetüket.

Az Istentiszteleten többek mellett ünnepi beszédet mondott testvértelepülésünk (a Felsőboldogfalvához tartozó) Farcád lelkipásztora és Dankó Kristóf alpolgármester is.

A templomkertben elhelyezett kopjafát megáldotta nagytiszteletű Gerecsei Zsolt, a Tatai Református Egyházmegye esperese, majd a gyülekezettel közösen énekelték el a Himnuszt és a Székely himnuszt.

https://www.facebook.com/dorogvideki.reformatus.egyhazkozseg