Útfelújítások, bringapark, energetikai fejlesztési tervek szerepelnek az elfogadott költségvetésben
Közügy
2022. febr. 25.

Útfelújítások, bringapark, energetikai fejlesztési tervek szerepelnek az elfogadott költségvetésben

Elfogadta Dorog Város Képviselő-testülete városunk költségvetését. Az idén mintegy 4,6 milliárd Ft-ból gazdálkodhat a város.

Az intermodális csomópont mellett, lakossági és richteres kezdeményezésre fedett buszmegállókat létesítenek, amelyek kihelyezése hamarosan megtöténik a Wendlingen am Neckar utcába. A zöldterületek fejlesztésével párhuzamosan bringaparkot alakítanak ki szintén a közlekedési csomópont mellett. Ennek a beruházásnak az összköltségvetése 59 millió Ft, amelyhez az önkormányzat 44 millió Ft-ot különített el.

Bővítik a kamerarendszert, továbbá a lakótelepeken szemétgyűjtő helyeket alakítanak ki.

Az uszoda több ütemben újul meg. Első ütemben új sátrat és légtechnikát kaphat az intézmény, majd ezt követően az uszoda kiszolgáló épületének felújítását tervezik.

255 millió forintot fordítanak a Wesselényi és Mosonyi utca felújítására, amelynek során új aszfaltréteget kap az úttest, a járdákat térkövezik.

Elkészülhet a művelődési ház tetőszigetelése, megterveztetik a Hétszínvirág Óvoda energetikai felújítását.

További részletek a költségvetési rendeletben olvashatók: https://www.dorog.hu/content/9900-penzugyi-koltsegvetesi-rendeletek