Elsimerték a Zrínyi óvodát
2022. márc. 30.

„A gyermek mindenek felett álló érdekeit képviselő óvoda” cím birtokosa lett 2022-ben a Dorogi Zrínyi Ilona Óvoda

Március 21-én, a Zrínyi óvoda delegációja: Szezechné Daróczi Anikó szakvizsgázott óvodapedagógus, óvodavezető helyettes, Kiss-Baranyai Magdolna szakvizsgázott óvodapedagógus, Molnárné Locskai Bettina óvodapedagógus és Molnár Jánosné dajka, a Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Egyesített Óvoda Meséskert Tagóvodájában ünnepélyes keretek között, első alkalommal vehette át a 2021-ben alapított, Körmöci Katalin munkássága, szellemi hagyatéka iránti emlékezés céljával, az Óvodai nevelés c. szakmai - módszertani folyóirat kezdeményezésére létrehozott: „A gyermek mindenek felett álló érdekeit képviselő óvoda” Körmöci Katalin vándordíjat.

Hrubóczkiné Krich Orsolya szakvizsgázott óvodapedagógus (Aranyalma Óvoda Nyírpazony) alkotását a Szakmai Tanácsadó Testület nevében az Óvodai nevelés c. szakmai – módszertani folyóirat főszerkesztője, Hornyán Anna és Sinkovicsné Király Angéla főszerkesztő helyettes adta át. A kedves képet az óvoda belső terében, egy évre helyezhetik el, majd egy év elteltével a következő díjazott óvodának adják tovább. A kép mellett emblémás díszoklevelet (mely az óvodánál marad), valamint Körmöci Katalin által írt és a Sprint Kiadó gondozásában megjelent szakmai kiadványokat is átvehetett az intézmény. A most megnyitott, díjat kísérő emlékkönyvbe megfogalmazhattuk köszönő sorainkat, pedagógiai-szakmai hitvallásunkat.

- Az óvodai nevelés területén szaktekintélynek, nagy elismertségnek és közkedveltségnek örvendő Körmöci Katalin 2021- nyarán hunyt el. Az óvodás gyermek mindenek felett álló érdekeinek első számú képviselőjét, Brunszvik Teréz-díjas pedagógust, a Semmelweis Egyetem Pető András Karának tanáraként, több korszerű módszertani kiadvány szerzőjeként, az Óvodai nevelés c. folyóirat főszerkesztőjeként és az Óvodák Országos Közössége - ÓVOK társalapítójaként ismerte a szakma. Többek között a projekt módszer, a differenciálás óvodai megvalósításának formáit, megvalósításának módját tőle tanultuk a kétezres években. „A gyermekek szükségleteire épített óvodai tanulás az óvodában” c. munkája pedig helyi pedagógiai programunk egyik alapvető szakirodalma - tudtuk meg Szrnka Anna intézményvezetőtől, szaktanácsadótól. - A díj egyszerre megtiszteltetés és megerősítés: jó úton járunk, és ez új lendületet ad számunkra! Óvodánk 2021/2022 nevelési évben esedékes, 120. évfordulóját ünnepeljük, így ez a szakmai elismerés egyben csodálatos születésnapi ajándék is munkatársi közösségünk részére.