Új tanév, új igazgató, régi-új programok a Zsigmondyban
2022. szept. 13.

A Dorogi Zsigmondy Vilmos Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Gimnázium új intézményvezetője a 2022/2023-as tanévtől Vidra Gábor igazgató lett.

Az intézményvezetőt a gimnázium programjáról kérdeztük a szeptemberi feszes évkezdéskor.

- Kérem, beszéljen az igazgatói pályázatát megelőző pedagógus éveiről!

- A szegedi József Attila Tudományegyetemen végeztem matek-fizika szakos tanárként 1993-ban. Pályámat a győri katonai gimnáziumban kezdtem és maradtam is, amíg fel nem számolták az iskolát. Közben tanítottam más iskolatípusokban (felnőttek középiskolája, szakiskola) és szereztem még két diplomát munka mellett: közoktatás-vezetői és számítástudományi szakinformatikus. Voltam érettségi elnök, OKJ-s vizsgaelnök, közreműködtem a kompetencia alapú tananyagok fejlesztésében és terjesztésében (Educatio).

6 évre elhagytam a pályát, középvezetőként dolgoztam állami szervezeteknél, majd tanítottam a piliscsabai Dr. Szepesi László-szakképző intézményben, és utána kerültem a Zsigmondy-gimnáziumba.

- Mióta tanít a dorogi Zsigmondy Vilmos Gimnáziumban? Kötődik-e Doroghoz?

- 4 éve tanítok az intézményben. Gyöngyösön születtem, Szegeden tanultam, éltem Győrben és Budapesten, de Dorogon még nem. A bányásznapi rendezvények koszorúzásain örömmel láttam, hogy a dorogiak és a volt bányászok a mai napig nagyon erősen kötődnek a városi és a bányász hagyományokhoz. Egyébként édesapám is bányában dolgozott, Visontán.

- Hányan tanulnak jelenleg a gimnáziumban?

- Az idei tanévet 283 tanulóval indítottuk. Majdnem minden osztályhoz meg kellett kérnünk a fenntartó engedélyét a maximális tanulólétszám túllépéséhez. Már évek óta 36-36 fővel indítjuk mindkét kilencedikes osztályunkat.

- Milyen osztályprofilokkal dolgoznak az intézményben?

- A csoportportfóliónk mostanra letisztult és véglegessé vált. Aki ismeri az iskola történetét, az tudja, hogy a 6 osztályos gimnáziumi képzéstől kezdve óvónői oktatáson át rengeteg képzési formát élt át az iskola, jelenleg kizárólag gimnáziumi képzés folyik.

Idén tavasszal érettségizett az első magyar-angol kéttannyelvű csoport nem csekély sikerrel, magas színvonalon és jó eredményekkel. Minden évfolyamon két osztály van, az egyik osztály csoportjai a kéttannyelvű és az emelt angol, a másik osztályban emelt informatika és honvéd-belügyi tagozat található. Több magas szinten sportoló tanulónk van, például aki VB-re készül, de van többszörös magyar bajnokunk is.

- Van terve az intézménynek új profilok bevezetésére?

- Jelenleg nincs. Az utóbbi években annyi változás terhelte az intézményt, hogy most épp nincs értelme újabb változásoknak. Váljon stabillá és módszertanában fejlettebbé a nevelő-oktató munkánk, tisztuljanak le a pedagógiai és irányítási folyamatok és javuljanak az érettségi és a kompetencia mérési eredményeink.

Sajnos problémás az informatika, illetve újabban digitális kultúra tanításának megszervezése, mert a munkaerőpiacon nincs szabad, megfelelő szakos középiskolai tanár. Nálunk ez emelt szinten zajlik, ami plusz órákat és fakultációt is jelent. Ha a helyzet hosszabb távon tarthatatlanná válik, akkor el kell gondolkodnunk azon, hogy az emelt informatika képzést más jellegűre cseréljük, de jelenleg ez még nincs napirenden.

- Ön már itt dolgozott Lőrincz Lívia igazgatónő irányítása alatt is. Folytatódnak az elkezdett programok, kezdeményezések?

Természetesen igen. Ami élményeket ad a diákoknak, összekovácsolja a közösségeket és egyezik a nevelési-oktatási céljainkkal, azt folytatni fogjuk.

- Ön milyen új kezdeményezéseket szeretne bevezetni igazgatása alatt?

- Az intézmény fő profilja az angol tanítása, ezért szeretném elérni, hogy a diákjaink használják is a nyelvet: kommunikáljanak angolul más nemzetek diákjaival, menjenek nyáron külföldre nyelvet tanulni, kapcsolódjanak nemzetközi projektekhez.

Terveim között szerepel még megvizsgálni, hogy váljunk ökoiskolává. Ez nem fog menni vezetői nyomásra, szükséges a szülői közösség és a kollégák támogatása. Ezt fel kell mérni és ha van rá igény, pályázunk az ökoiskolai cím elnyerésére.

- Érinti-e a tanárhiány a dorogi gimnáziumot, ha igen, vannak-e erre irányuló tervei?

- A tanárhiány általános probléma az oktatási intézményekben, talán a legnagyobb kihívást jelenti, és egyből úgy kell kezdenem a vezetői munkámat, hogy a Zsigmondyt is megérintette. Matematika, fizika és informatika szakosokat keresünk. Adtunk fel álláshirdetést, de nem ért semmit, arra senki nem reagált. Küldtünk messenger üzeneteket és SMS-eket ilyen szakos kollégáknak, természetesen mindenki foglalt. A tantestület tagjainak személyes kapcsolatai révén végül is találtunk tanárokat és el tudunk indulni úgy, hogy minden órát le tudtunk fedni, de van, ahol az eddigi csoportbontások helyett egész osztályt tanítunk matematikából. Ezt technikailag úgy állítottuk be, hogy ha novemberben érkezik matematika szakos kolléga, akkor azonnal munkába tudjuk állítani, teljes státuszban.

A vezetők is 86%-kal többet tanítanak a kötelező óráiknál. Az iskolában tanító tanárok harmada óraadó, ezért nagyon nehéz volt az órarend összeállítása.

- Kíván-e szorosabb kapcsolatot kialakítani vagy ápolni a város intézményeivel? Ha igen, melyikekkel?

- A kulturális és hivatalos szervezetekkel, intézményekkel elindult a kapcsolatfelvétel a kinevezésem utáni első héten. Az már most látszik, hogy a vezetők nyitottak az együttműködésre, pl. a Dorog József Attila Művelődési Házzal egy pályaorientációs programsorozatot tervezünk, és a belügyi képzés kapcsán elkezdtük az együttműködés kialakítását a rendőrkapitányság vezetőjével. Mindazokkal felveszem majd a kapcsolatot, akik valamilyen módon érintik a gimnázium működését és szakmai munkáját.

 

Molnár Villő