Jövőre Dorog rendezheti meg az ifjúsági eseményt
Immár második alkalommal rendezték meg megyénkben a Komárom-Esztergom Megyei Ifjúsági Bált. Ezúttal - november 11-én - a tatai Güntner Aréna adott otthont a fiatalok rendezvényének. A nívós eseményt a tatai önkormányzat és a város diákönkormányzata szervezte meg. A bálon részt vett 28 dorogi zsigmondys diák is, Harmat Eszter tanárnő vezetésével.
A bálon köszöntőt mondott Rigó Balázs, Tata alpolgármestere és Bátki Piroska diákpolgármester, majd átadták a "stafétát" Dorognak a megyei bál rendezési jogát illetően. A díszes okiratot Dankó Kristóf, Dorog alpolgármestere vette át, aki megköszönte a lehetőséget, hogy 2023 őszén Dorog városa és a Zsigmondy-gimnázium diákönkormányzata rendezheti meg a fiatalok társadalmi eseményét: - Olyan környezetben, olyan épületben fogadjuk majd Önöket, Titeket, amely éppen jövőre ünnepli alapkőletételének 100 éves évfordulóját. A művelődési ház építőmestere Fleisch Róbert, a megyei értéktár bizottság előtt "várja", részese legyen Dorog méltán elismert megyei és országos értékeinek." Kiemelte: - Alapkőletétel, megyei értékek – helyben vagyunk. Megyénk középiskolásainak ötlete és immár több éve megvalósított találkozója, a megyei diákbál éppen ezeknek az értékeknek felel meg. Megalapozza a fiatal felnőttek, a szakmájukban, hivatásukban sikeressé váló fiatalok kapcsolatrendszerét. Mindezzel valódi értéket képviselve. Legyen ez a mottónk: építsünk értéket. Várjuk Önöket, várunk Titeket jövőre az Otthon téren! - zárta ünnepi beszédét Dankó Kristóf.
Fotók: Aranyosi Milán