Katonasuli: nyílt nap volt a Zsigmondyban
Közügy
2013. nov. 21.

Katonasuli: nyílt nap volt a Zsigmondyban

Nyílt napot tartottak november 21-én a Zsigmondy Vilmos Gimnáziumban. Több mint kétszáz diák érkezett Dorogról és a környékbeli településekről a katonai alapképzést is kínáló dorogi intézménybe, amelynek udvara a különleges alkalomra kiképző bázissá alakult át. A tanulók megnézhették a páncélozott mentőautót, álcaruhát ölthettek, fegyverekkel ismerkedhettek, sőt kézigránát-dobásban is megmutathatták ügyességüket. Az érdeklődőknek a katonák önvédelmi bemutatókat is tartottak.

 

beoltozes.JPG

 

 Álcaruha

 

- Az iskola megkeresésére a Honvédelmi Minisztérium támogatta már tavasszal a „KatonaSuli” programba történő bekapcsolódást – tudtuk meg Kálmán Sándor tagozat irányítótól. - Ősszelaz igazgatónő, Wágnerné Gálicz Katalin és Sándor Zsolt, a tatai MH 25. Klapka György Lövészdandár dandárparancsnoka aláírták az együttműködési megállapodást. A rendészeti ismeretek bevezetését az igényekre való tekintettel indítottuk el. Együttműködő partnereink a dorogi rendőrkapitányság és a megyei katasztrófavédelem lesz. Így iskolánkban a pedagógiai programban rögzített katonai és rendészeti alapismereteket szerezhetnek a diákok. A gimnázium zárásaként választható tárgyként érettségit is tehetnek ezekből a közismereti tantárgyból.

 

sor.JPG

 

Ebben a tanévben szeptembertől két csoportban összesen 32 tanuló kezdte meg a katonai alapismeretek elsajátítását az iskolában, közülük az idei tanév végén 11 tanuló már érettségi vizsgát tehet, amely elősegíti a katonai pályán történő elhelyezkedésüket. A következő tanévben a 9. évfolyamosok órarendbe iktatva választhatják a katonai alapismeretek és a belügyi rendészeti oktatást a gimnáziumban. Az önvédelem órákon Kismóni János tanár úr vezetésével állóképesség-fejlesztés, erőnléti edzések várják a jelentkezőket, illetve az iskolán kívül is érdekes programokat – katonai versenyek, laktanya látogatások, katonai gyakorlatokon való részvétel – kínál a tagozati képzés. Mint azt az igazgatónő, Wágnerné Gálicz Katalin kiemelte, a tanulóknak nem kötelező az érettségi után a katonai ill. rendészeti pályát választaniuk, de jó alapot biztosít számukra, a plusz pontokról nem is beszélve, a katonai főiskolára való jelentkezéskor az itteni előtanulmány. – Nagy az érdeklődés. A korábbi évekhez képest háromszor annyian jelentek meg a nyílt napon. Ez már önmagában is mutatja: jó ötlet volt a katonai és a rendészeti tagozat beindítása.