Szakmai nap a Dorog Városi Óvodában
2013. márc. 8.

A Dorog Városi Óvoda I. szakmai napját a Zrínyi óvodában szerveztük, február 26-án. Városunkból és a környező településekről 52 fő vett részt a „Mindenki másképp csinálja"- Mi így csináljuk! c. rendezvényen.

I_ovis_szakmai_nap_2013_feb_2.JPG 

A szép számú érdeklődő számára betekintést adtunk a Zrínyi óvodában önállóan kidolgozott, saját fejlesztésű szakmai programokba. Ezen belül, fényképes prezentációkon keresztül, részletesen bemutattuk a „Magyarok vagyunk!" c. projektünket . A szakmai nap programjai között szerepelt még: Hungaricum tabló, a szülők és óvodai dolgozók tulajdonából összeállított népművészeti kirakodó, a bemutatott projektben felhasznált játék, eszköz és szakirodalom kiállítás. Az óvodapedagógusok által kifejlesztett és elkészített eszköz bemutatón, szakmai konzultációra is lehetőség volt. A résztvevők számára rendezvényzárás, a csatlakozó szülők és gyermekeik részére pedig projektindító volt az a fergeteges táncház, ahol „kitáncoltuk a lelkünket."

 I_ovis_szakmai_nap_2013_feb_2.JPG

A talpalávalót és a rendkívül színvonalas táncház vezetést, a piliscsabai Kisze-kusza zenekar szolgáltatta.


„Aki ismeri saját kultúráját, az a másokét is megbecsüli!"
/Hamar Dániel, a Muzsikás együttes bőgőse/


A Dorog Városi Óvoda következő szakmai napja, márciusban kerül megrendezésre, a Hétszínvirág óvoda szervezésében.


Szrnka Anna
mb. óvodavezető