Ahogy a medencéből látták az olimpiát
Sport
2012. nov. 20.

Ahogy a medencéből látták az olimpiát

Kétszázötven gyermek hallgatta figyelmesen, hogy mi a titka a sikeres sportolóvá válásnak. Az Olimpikonok Dorogon című sorozatban a vizes sportok képviselői beszéltek élményeikről, és az olimpiáig vezető hosszú, fáradságos útról.

Mesterek és tanítványaik árulták el a "titkot" a gyerekeknek, akik közül már nagyon sokan rendszeresen sportolnak.

uszo_olimpiai_talalkozo_2.JPG

Tóth Andrea, Drávucz Rita, Merész András, dr. Csaba László, Kiss László a színpadon

 

Kiss László, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya összehasonlította a korábbi és a jelenlegi olimpiák hangulatát, beszélt a felkészülésről, az edző -és a versenyző kapcsolatáról , valamint arról, hogyan épül fel egy úszó napi programja a versenynapon és elmesélte, hogy milyen az élet az olimpiai faluban. Elmondta, hogy a londoni uszoda nézőterének felső karéját lebontják, de az uszoda az olimpiai után is tovább működik. Nagy érdeklődés követte Kiss László video elemzését, amelyet Gyurta Dániel és Risztov Éva győztes versenyéről tartott.

uszo_olimpiai_talalkozo_2.JPG

A figyelmes közönség


Dr. Csaba László, a Testnevelési Egyetem nyugalmazott tanára kiemelte, hogy a gyerekek számára az a legfontosabb, hogy legjobb technikával ússzanak, és hogy mindig hallgassanak az edzőjükre. Kiemelte, hogy az elmúlt évtizedekben nagyon sokat változott az úszás technikája.


Merész András, a női vízilabda válogatott szövetségi kapitánya beszélt az olimpiai felkészülésről, és Drávucz Rita csapatkapitánnyal együtt elmondta, hogyan élte át az orosz válogatott elleni győzelmet, amellyel a csapat bekerült a londoni olimpia elődöntőjébe. Elmondta, hogy az elmúlt években nagyon sokat fejlődött a női vízilabda, amely mára látványsportággá vált.

uszo_olimpiai_talalkozo_2.JPG

A középpontban Drávucz Rita


Drávucz Rita és Tóth Andrea világ-és Európa-bajnok játékosok beszéltek a vízilabdások edzésmunkájáról, és hogy milyen érzés sikeres sportolónak lenni. Kedvességükkel belopták magukat a gyerekek szívébe, és már alig várták, hogy lejöjjenek a színpadról, és elcsíphessék őket egy aláírás és egy közös fotó erejéig.


uszo_olimpiai_talalkozo_2.JPG