A remekművek halhatatlanok - megunhatatlan versek a szavalóversenyen
Közügy
2013. nov. 7.

A remekművek halhatatlanok - megunhatatlan versek a szavalóversenyen

Az Arany János Városi Könyvtár a Költészet Napja alkalmából rangos szavalóversenynek adott otthont április 11-én. Az elszavalandó művek körének kiválasztása sem okozott nehézséget, ugyanis idén kerek száz esztendeje született költő óriásunk, Weöres Sándor. Így az ő remekeiből választhattak a versenyzők egy kötelezően előírt verset, és egyet a saját ízlésük alapján. A felhívásra több mint hatvan gyermek jelentkezett a dorogi, csolnoki és leányvári iskolákból.

kolt_napja_2013_apr1.JPG

A megnyitó


Elsőként az alsósok, majd a nagyobbak álltak a zsűri és a többiek elé tudásukkal és tehetségükkel. Az ítészek Nyizsnyánszkiné Tavaszi Margit tanárnő, Mucha Ildikó és Szabó-Berghauer Zoltán könyvtárosok voltak. A zsűri véleménye szerint az ifjak nagyon alaposan felkészültek, ezért élvezettel hallgatták a színvonalas szavalatokat. Szinte repült az idő, hamar elérkezett az eredményhirdetés is. Minden résztvevő oklevelet kapott. A győztesek és helyezettek könyvjutalomban részesültek, ajándék könyvjelzővel.

kolt_napja_2013_apr1.JPG

Nyizsnyánszkiné Tavaszi Margit, Szabó-Berghauer Zoltán és Mucha Ildikó munkában 


A sorrend:
1-2. osztályosok:
1. Balázs Dániel, 2. Binder Zenóbia, 3. holtversenyben Arató Fanni és Szezech Hanna, 4. Dobi Anett, 5. Füssy Adél


3-4. osztályosok: 1. Guba Bianka, 2. Pocsai Anna, 3. Csepi Csenge, 4. Giczi Laura, 5. Raczkó Dávid, 6. Kolozsi Kornél


5-6. osztályosok: 1. Dósa Vanda, 2. Gyügyei Márk, 3. Keselyák Boglárka


7-8. osztályosok: 1. Antal Zsófia, 2. Gulyás Fruzsina, 3. Kocsi Krisztián


Gimnázium: 1. Vizi Franciska, 2. Balázs Judit, 3. holtversenyben Tanka Bernadett és Tiba Gábor

 

A szavalóverseny a KDOP -3.1.1./B-12-2012-0001 számú, „Funkcióbővítő belváros rehabilitáció Dorogon - az Arany János Városi Könyvtár közösségi színtérré alakítása" című pályázat keretében valósult meg.

kolt_napja_2013_apr.JPG