DOROGI SPORTKÉPEK - Zimankóban is eredményesen...
2013. ápr. 2.

Labdarúgás: NB III-as csapatunk a tavaszi felkészülést különböző befogadó pályákon végezte és hogy jól - ezt igazolják a március havi bajnoki mérkőzések eredményei.

Lássuk tehát: sajnos a sorsolás, na meg az időjárás is közbeszólt, hogy csapatunk nem mutatkozhatott be hazai pályán szurkolóinak. Négy mérkőzésre került volna sor március hónapban, ebből három idegenben és egy itthon, az Újbuda csapata ellen, mely március 16-án került volna lejátszásra, de ezt a Labdarúgó Szövetség valamennyi osztályban felfüggesztette a zord időjárás miatt. Az intézkedés helyesnek bizonyult, hiszen a körülmények - pályák állapota, utazási nehézségek - a halasztás okait igazolták. Ezt követően két soron lévő mérkőzését idegenben játszotta a csapat. De vegyük sorjában: március 9-én Körmenden lépett pályára a Dorog, meggyőző játékkal, biztos 2-0-ás győzelmet aratott. A gólokat Skitu és Mészáros szerezték. Majd 16-án jött volna az Újbuda, de ez elmaradt. Sajnos ez megzavarta a menetrendet. Igy nem sikerült a győzelmet megszerezni Répcelakon, gyenge játékkal csak az utolsó percekben tudott egyenlíteni csapatunk. Az eredmény 2-2-es döntetlen, a gólokat Vígh Ádám és Schultz Levente szerezte.


A 4. tavaszi fordulóra 31-én vasárnap került sor Pápán, a Pápa II. csapata ellen. Az időjárás ismét közrejátszott, mert havazás jött ismét, a pálya olyan állapotba került, hogy a játékvezetőnek kellett döntenie arról, hogy alkalmas-e a mérkőzés lejátszására. A döntés igen volt, tehát megkezdődhetett a küzdelem a hóval, a labdabirtoklásért. Minden volt, csak játék nem, a kaput csak átlövéssel lehetett veszélyeztetni, de ez ritkán sikerült a csapatok részéről. Végül a szerencse nekünk kedvezett, mert a 80. percben Janetka jól eltalált 20 méteres lövésből megszerezte a győzelmet jelentő gólt. Eredmény tehát 1-0 a Dorog javára.


A márciusi mérleg ezek szerint: a kisorsolt négy mérkőzésből három idegenben lejátszva, egy idehaza elhalasztva. A megszerzett pontok száma 7 - két győzelem, 1 döntetlen, 78 %-os teljesítmény, a tabella 4. helye.
Az áprilisi program: 6-án Dorog - Andráshida, 13-án vagy 14-én Mór - Dorog, 20-án Dorog - Hévíz, 27-én rangadó Balatonfüred - Dorog. Ez a kínálat!


Az elhalasztott Újbuda elleni mérkőzésre május 1-jén szerdán kerül sor Dorogon.

 

Utánpótlás csapataink az MLSZ NB II. Közép-Nyugati Csoportjában szerepelnek. A hazai mérkőzéseket márciusban Csolnokon rendezte meg a szakosztály, mivel a dorogi nagypálya nem volt alkalmas a mérkőzések lejátszására.
Eredmények:
U-13-as korosztály: Dorog - Task: 2-1, Dorog Főnix: 1-1.
U-15: Pilisvörösvár - Dorog: 4-2, Dorog - Főnix: 0-0.
U-17: Pilisvörösvár - Dorog 1-1.
U-19: Csákvár - Dorog 2-4.

 

Asztalitenisz: Folytatódott a megyei bajnokság. Az első mérkőzésre az Eternit ellen került sor idegenben és 14-4-es győzelmet aratott a Dorog. Következett a második helyen álló Vértesszőlős elleni mérkőzés 15-3 arányú vereséggel, aztán a listavezető Tata otthonában szintén 15-3-as arányú vereséggel. Szomód volt a következő ellenfél, melyet 15-3 arányban nyert meg csapatunk. Az utolsó mérkőzésre Tatabányán került sor a MÜSE ellen 10-8 arányú vereséggel. A mérleg tehát két győzelem és három vereség.

 

Kézilabda: Az NB II-es női csapatunk is elkezdte a tavaszi idényt. Első mérkőzésre Tatán került sor, ahol 27-25-re nyertek a hazai csapat ellen. Majd itthon fogadták a Pestszentimre csapatát és 23-20 arányú győzelemmel zárták a mérkőzést. Az ifjúságiak mindkét mérkőzésüket nagy gólkülönbséggel nyerték meg. Bravó lányok, csak így tovább!

 

Teke: Véget ért a 2012-es téli kupa csapatverseny, három csoportba lettek beosztva a csapatok. A csoport győztese: TOFI TEAM csapata: Tóth Sándor, Molnár Tamás, ifj. Tóth Sándor, Jancsovics Balázs
A B csoport győztese: a RICHTER csapata: Bartl Sebestyén, Kunya János, Pálinkó Ferenc, Kinka Ferenc
A C csoport győztese a DOROGI ESE csapata: Péter Vilmos, Kohl Ferenc, Csuha András, Bíró László.
A győztesek díjazásban részesültek.

 

Szép sikert ért el Honvéd Bence a diákolimpia soproni középdöntőjében. A 12 évesek kategóriájából az országos döntőbe jutott. Csuha András, a sportkör elnöke jutalomban részesítette az ifjú tekést.


Közben már megkezdődött a 2013-as városi tekebajnokság 20 csapat részvételével.

 

Göb Sándor