Hírek1>
A Cantilena kórus a Schönbrunnban szerepelt
Zrínyi Tagiskolánk Cantilena kóruscsaládja részt vett a bécsi Schönbrunnban lebonyolított ádventi koncertsorozaton. A lehetőséget a fellépésre pályázat útján nyerték el a gyerekek. Kovácsné Fódi Krisztina az idén már másodszor szerepelt kórusával külföldön. Olomoucban tavasszal nyert érmet, december 18-án pedig egy hosszú bécsi program után este került sor a fellépésre.
![kicsik.jpg kicsik.jpg](https://www.dorog.hu/static/3199_b.jpg)
Délelőtt csokigyári kóstoló, délután múzeumlátogatások növelték a várakozást az édes bécsi hangulat iránt, egyben elmélyítették a gyerekekben: hol is léphetnek fel, milyen díszletek fogják körülvenni éneklésüket? Feltűntek a sugárutak zöldszigeteiben az óriásplakátokon a budapesti „Caravaggiotól Cannalettoig című kiállítás hirdetései is, a fő látványosság azonban a mindent átható karácsonyi fény- és illatár volt. Ennek egyik csúcspontját jelentette a hajdani császárok nyári rezindenciájának karácsonyi átöltözése. Az épület centrumában, az elegáns kettős lépcső ölelésében helyezkedett el a háromemeletes kivilágított karácsonyfa, előtte pedig a színpad, ahol kórusaink mutatták be közel egyórás műsorukat.
![nagyok.jpg nagyok.jpg](https://www.dorog.hu/static/3200_b.jpg)
A karácsonyi dalok magyar és német nyelven nagy sikert arattak. Különösen a Bécsben is az első számú dalnak számító Stille Nacht háromnyelvű előadása váltott ki osztatlan elismerést. A szervező karnagyunknak, Kovácsné Fódi Krisztinának azzal fejezte ki elismerését: a jövőben már nem szükséges pályázni, bármikor jöhet a kórus a rendezvényre.
Köszönet a sikerért a gyerekeknek, a pedagógusoknak (külön köszönet állandó zongorakísérőnknek, Balogh Máriának), a szülőknek és minden támogatónknak. Együtt tették forró hangulatúvá a hideg bécsi estét!
Dankó József
tagintézmény vezető