Célba értek a futók a 40 Órás Jótékonysági Futáson

A Dorogi Futókör Sportegyesület tagjai minden évben szerveznek egy jótékonysági futást, de a kedvezményezettek köre mindig változik.

Gyűjtöttek már nagybeteg kisfiú gyógykezelésére, a dorogi óvodások kültéri játékaira, idén pedig a dorogi általános iskolások tanévkezdését szerették volna segíteni.
 
Mivel Dorog idén ünnepli várossá avatásának 40. évfordulóját, ezért gondoltak egy merészet és úgy döntöttek, az eddig 24 órás eseményt kibővítik 40 órásra. És hogy ne csak a futásról szóljon az egész rendezvény, ezért változatos programokat hirdettek meg.
Pénteken 18:00 órakor Sárdi Tamás, a Dorogi Futókör Sportegyesület elnöke nyitotta meg a rendezvényt, amelyre szép számmal látogattak el az érdeklődők. Elindította a 40 órát visszaszámláló stoppert, majd elmondta ünnepi beszédét.
 
Ezután Dr. Tittmann János Dorog város polgármestere vette át a szót, aki kiemelte, a teljesítmények korát éljük. Dorogot az itt élők teljesítménye tette várossá, ez adjon erőt a futóknak ebben a nagy melegben. Kiemelte, hogy a Futókör tagjai büszkék lehetnek a futóteljesítményükre és erre a színvonalas rendezvényre egyaránt.
 
Erős Gábor, a térség országgyűlési képviselője felidézte Dorog korábbi sportsikereit. Örömmel üdvözölte az Esztergomi Futóművek tagjait a megnyitón, hangsúlyozva, hogy pont ez a sport lényege: egymást támogatni, sportegyesülettől függetlenül.
Ezután a jelenlévők közösen tettek meg (ki futva, ki sétálva) 400 métert a pályán. Eközben megtekinthették a Dorog város elmúlt 40 évének sport sikereit bemutató szabadtéri tárlatot. Az 1984-es évet prezentáló táblát Erős Gábor, Dr. Tittmann János, Sárdi Tamás, Szegvári József és Tamás László aláírásukkal látták el.
 
Este egy különleges program, piknik mozi várta az érdeklődőket. Simonyi Balázs Ultra című, futásról szóló filmje került vetítésre az Otthon téri park fái között. A hangulatos környezetben családias légkörben tekinthették meg a sajátos hangulatú alkotást a kilátogatók.
 
Éjszaka a legkitartóbb futók rótták a köröket, hisz a rendezvény egyik célja - a jótékonyságon kívül - az volt, hogy a Zöld Kör Rekortán Futópálya 40 órán keresztül folyamatosan használatban legyen.
 
A programok szombaton tovább folytatódtak. Délelőtt játékos futóedzésen vehettek részt a sportos gyerekek, majd Cserni Ágota, a NutriCompass Finomító Ponttól egészséges ételekből (zöldségkrémes és fetasajtos tortilla falatok, mini szendvicsek, tortellini nyársak és kókuszgolyó) tartott kóstolót.
 
A délután fő attrakciója az I. Dorogi Sörmérföld volt. Nyolc vállalkozó szellemű, 18 éven felüli férfi ember döntött úgy, hogy megméretteti magát a versenyen. A sípszó felhangzása után egy 0,33 literes Heinekent kellett meginni, majd 4x400 métert lefutni úgy, hogy minden kör után ismét el kellett fogyasztani egy dobozos sört. A futók dolgát a 38 fokos hőségi is megnehezítette, így voltak, akiknek a 3. kör után a tisztes teljesítés lett a fő céljük. A dobogó legfelső fokára végül Egri Viktor állhatott fel, a második helyezett Sárdi Tamás, a harmadik pedig Farkas Dániel lett.
 
Sötétedés után megtelt a Zöld Kör Rekortán Futópálya világítós karszalagot, nyakláncot, ruhát és arcfestéket viselő emberekkel. Mindenki arra várt, hogy felcsendüljön a What is love? című buliindító sláger és kezdetét vegye a Neon Party. Az UV lámpák fényében közel százan rótták a köröket és gyűjtögették a kilométereket. A tanszer- és pénzadományok is szépen gyűltek a dorogi iskolások javára.
 
Vasárnap egy bundáskenyér-tea reggeli várta a kora reggeli futókat. Mindenki jókedvűen fogyasztotta az ízletes falatokat, jó volt visszapótolni az elvesztett kalóriákat. Az utolsó másodperceket közösen számlálták vissza a megjelentek és üdvrivalgással köszöntötték az utolsó teljesítőket.
 
Sárdi Tamás elnök zárta le a rendezvényt, aki elmondta, hogy több, mint 300 fő látogatott el a visszajelzések alapján is remekül sikerült futóeseményre. Megköszönte a támogatók és az önkéntesek szervezésben nyújtott segítségét. Jelképesen átadta az összegyűjt adományokat Sitku Pálnak, a Dorogi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű és Sportiskolai Általános Iskola igazgatójának, aki elmondta, a három általános iskola egyenlő arányban fog részesülni a tanszerekben. Megköszönte a Dorogi Futókör jótékonysági akcióit és kiemelte, hogy mint a korábbi adománygyűjtések, ez a mostani is remek célt szolgál.
 
Kihirdetésre kerültek a meghirdetett kategóriák győztesei is, majd a tombolasorsolásra került sor. A legtöbb km-t holtversenyben Kövecs-Dózsa Hajnalka és Szegvári József gyűjtötték, mindketten 175 kört, vagyis 70 km-t teljesítve a 40 óra alatt. Az Éjszaka Királya Szegvári József, az Éjszaka Királynője Hajnal Kitti lett (132 kört teljesítve). A legfiatalabb versenyző Kovács Palkó, a legidősebb pedig Kromesch Andrea lett.
 
Összesen 319 fő vett részt a rendezvényen, akik
4412 kört futottak, ami
1.764.800 méter.
 
A szervezők gratulálnak mindenkinek, aki akár csak egy kört is teljesített sétálva vagy futva, hiszen az embert próbáló hőségben ez elismerésre való teljesítmény. Valamint nagyon köszönik mindenkinek a részvételt és a támogatást is, reményeik szerint sok rászoruló gyerek iskolakezdését sikerült megkönnyíteni az eseményen összegyűjt tanszerek segítségével.