Indulhat a nagyszabású turisztikai fejlesztés Dorog térségében
2024. szept. 17.

„Élményút" létesülhet az egykori dorogi homokvasút nyomvonalán.

Az erről szóló támogatási szerződést a napokban írta alá Popovics György, a vármegyei közgyűlés elnöke, konzorciumvezető.

 

A Komárom-Esztergom Vármegye Önkormányzata vezette konzorcium egy nagyszabású hálózatos turisztikai fejlesztést valósít meg a következő években a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Pluszban (TOP Plusz) egy kiemelt projekt keretében. Az 500 millió forintos fejlesztés országos viszonylatban is meghatározó jelentőségű, kiemelkedő turisztikai értékkel bíró attrakció létrehozását célozza meg a meglévő természeti értékek, természeti örökség fenntartható aktív- és ökoturisztikai célú hasznosításával.

– Szívügyünk volt ennek a projektnek a megvalósítása, évekkel ezelőtt felkaroltuk, és sokat dolgoztunk érte, hogy végre a megvalósítás útjára léphessen. Öröm, hogy hat települést is érinteni fog, így egy egész térség gyarapodhat majd a turisztika nyújtotta előnyeiből – mondta Popovics György.

A projekt megvalósítása során a Gerecse Natúrpark keleti felében létrehoznak egy kb. 40 km hosszúságú, országos jelentőségű aktív turisztikai hálózatot, ún. „Élményutat". A sínek felszedése után, az egykori dorogi homokvasút nyomvonalára alapozva hat kiemelt kerékpáros pihenő- és információs pont létesül Dorog, Tokod, Bajót-Péliföldszentkereszt, Csolnok, Sárisáp és Annavölgy településeken.

Dorogon és Tokodon egységes és magas szintű pihenőpontok jönnek létre (pl. zuhanyzási lehetőség, mosdó, télen temperált pihenőhelység), továbbá megtörténik ezen pontokon a parkolást segítő infrastruktúra kialakítása, az érintett területek rendezése parkosítása. Kerékpáros pihenőhelyek az alábbi településeken épülnek: Bajót-Péliföldszentkereszt, Csolnok, Sárisáp, Annavölgy.

Az „Élményút" egyes útszakaszait stabilizálják, felfestik a nyomvonalat és teljes hosszában kitáblázzák. A terepen érintett érdekes pontokat, a Gerecse Natúrpark természeti értékeit, az egykori homokvasút még megmaradt ipartörténeti emlékeit, a térség egészének vonzerőit, attrakcióit ugyancsak tájékoztató táblák mutatják majd be.

Több útvonal-szakaszt a fogyatékkal élők is használhatnak majd. A fogyatékkal élők csoportjainak ugyanis olyan speciális eszközöket, túraeszközöket is beszereznek, amelyek az útvonalat (vagy annak egy részét) számukra bejárhatóvá teszik.

A projektben szerepet kap az aktív turisztikai hálózatban résztvevő szolgáltatók szemléletformálása, felkészítése szolgáltatásaik minősítésére, a turisztikai élménylánc teljessé tételéhez szükséges együttműködések kialakítása. A beruházás megvalósítását a Komárom-Esztergom Megyei Területfejlesztési Kft. is segíti, a kapcsolódó műszaki tervezési, marketing és turisztikai feladatok ellátásával.

A projekt szervesen kapcsolódik a környéken korábban létrehozott TOP-os és tervezett TOP Pluszos turisztikai fejlesztésekhez, valamint az EuroVelo 6 nemzetközi kerékpárúthálózathoz.

A vármegyei önkormányzat által koordinált TOP Pluszban eddig nyolc fejlesztés kapott mintegy 2,5 milliárd forint támogatást. A forrásokból kilátó, kerékpárút, rendezvénytér, kiállítóterek, turisztikai attrakciók és szolgáltatásfejlesztések valósulhatnak meg vármegyeszerte.