AZ ÚJ ÉLET KEZDETE: a Zene Világnapját koncerttel, kiállítással ünnepeltük
2014. okt. 10.
Kiállítás és hangverseny - a Zene Világnapját a hagyományokhoz híven a kultúra két oldaláról is köszöntötték a Dorogi József Attila Mûvelődési Házban október 9-én.
Dr. Tittmann János polgármester nyitotta meg a zsúfolásig megtelt Dorogi Galériában Fodor Gyula kiállítását, amelyen helyet kaptak grafikák, fotók, épület-makettek, sőt vakolat-töredékeken megjelenő épületrészlet-rajzok is. A város vezetője kiemelte: Fodor Gyula húsbavágó jelenkori témát dolgozott fel az Incipit Vita Nova mûciklusban. Az utópiák szerepét. A több éven át formálódó projekt az Ideális felé fordulás új módozatait vizsgálja. Kiindulópontul azok az építmények és emlékmûvek szolgáltak, amelyekben a 20. század „régi", részben bukott utópiái manifesztálódnak. Félig kitalált építészeti modellek folytatnak párbeszédet régészeti leletre emlékeztető, vakolat-töredékeken megjelenő fotográfiai és grafikai munkákkal. A megnyitón Lencsés Lajos oboamûvész egy francia szerző, Louis Durey három tételével köszöntötte a megjelenteket, majd a Zene Világnapja nagyívû hangversennyel folytatódott a színházteremben. Mozart érthető, a komolyzenében kevésbé járatos hallgatóságnak is ismerős dallamai után egy erősen modern darabot hallhattunk. Kondor Hattyúdala után a nagyszerû hangversenyt - amelyen vonósok és Borbély László zongoramûvész is közremûködött - Sáry László Invocatio-ja zárta. M. T.
Dr. Tittmann János polgármester nyitotta meg a zsúfolásig megtelt Dorogi Galériában Fodor Gyula kiállítását, amelyen helyet kaptak grafikák, fotók, épület-makettek, sőt vakolat-töredékeken megjelenő épületrészlet-rajzok is.
Mindezt egy könyvben, az Incipit Vita Nova (1999-2004) /Dante: Az új élet kezdete/ címû kiadványban összefoglalva is megtalálhattuk, a mûvésszel készített interjúval egyetemben. Három pillér: utópia, dantei hasonlóság és a lépcső-motívum erőteljes szerepe érvényesült az avantgard kiállításon.