Bihari Csilla érdemelte ki az idén "Az Év Szociális Dolgozója Díjat"
2014. nov. 12.

A Dorogi József Attila Művelődési Házban tartották november 12-én a Szociális Munka Napját. Ünnepi köszöntőt mondott dr. Tittmann János polgármester, majd átadta az „Év Szociális Dolgozója Díjat" Bihari Csillának.

biharicsilla.JPG

Dorog Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. évben, kiemelkedő munkája elismeréséül az „Év Szociális Dolgozója Díjat" Bihari Csillának, a Dr. Mosonyi Albert Gondozási Központ Idősek Otthona dolgozójának adományozta.
A kitüntetett méltatásából kiderült, hogy Bihari Csilla hosszú évek óta kiemelkedő munkát végez a szociális gondoskodás területén. Munkáját elhivatottan, lelkiismeretesen, magas szakmai színvonalon végzi. Szociális érzékenysége, empatikus készsége, nagy-nagy türelemmel párosul. Példamutató munkája mintaként szolgál mások számára is. 1983-ban a Dobó Katalin Egészségügyi Szakközépiskolában szerzett általános ápolói és asszisztensi képesítést.                  
ocmunka.JPG

 

A szakközépiskola befejezése után a Dorogi Városi Bölcsődében helyezkedett el gondozónőként. Munka mellett végezte el a csecsemő és kisgyermek-gondozónői szakosító tanfolyamot. Két gyermeke születését követően a bölcsődés kisgyermekek gondozását felcserélte az idős emberek otthoni ellátásra, és 1996-tól a Dorogi Családsegítő Központban vállalt munkát, házi szociális gondozóként. Majd 1997-ben az I. számú Idősek Klubja vezetésével bízták meg. 1999-ben elvállalta a Házi Gondozó Szolgálat irányítását. A Berzsenyi Dániel Főiskola szervezésében, 200-ben mentálhigiénés asszisztensi8 képesítést szerzett. Az új ismeretek birtokában 2000. júliusától elvállta az újból Gondozási Központtá integrálódott Idősek Otthona mentálhigiénés teendőit. Rövid időn belül a Mentálhigiénés csoport vezetője lett. Tudását állandóan fejlesztette. 2004-ben a Kossuth Zsuzsa humán szakközépiskola szociális gondozó és szervező szakán tett sikeres vizsgát. 2005-ben Tereptanári képesít szerzett, így az évek során számtalan hallgató gyakorlati munkáját koordinálta fáradhatatlanul. Jelenleg az Idősek Otthona „A" épületében, egy személyben látja el a mentálhigiénés és foglalkoztatást szervezési teendőket. Személyisége meghatározó az intézmény életében. Kiváló közösségi emberként szabad idejét is feláldozva vesz részt az intézmény és a város rendezvényein, programjain. Sok éve hordja már a város ajándékát a 75 éven felüli időseknek és nemcsak aktív résztvevője, hanem kezdetektől motorja is az Idősek Világnapja vagy a Városi Karácsony lebonyolításának. Tevékenységét mindig a rászorulók iránti odaadás, tapintat, türelem és segítőkészség jellemzi. Kollégái számíthatnak mindennapi szorgalmas munkájára és bizalommal támaszkodhatnak szakmai hozzáértésére. A dorogi szociális ellátás területén közel 30 éven át végzett kiemelkedő, áldozatos munkája Dorog legszélesebb értelemben vett értékeit gazdagította, megbecsültségét szolgálja. Bihari Csilla a fentiekben ismertetett több évtizedes munkássága elismeréseként veheti át az „Év Szociális Dolgozója Díjat".

A szépszámú megjelentnek ajándékműsort adnak az Erkel Ferenc Zeneiskola tanárai.