LUCA NAP: Évzáró emlékplakett átadással, zenés-műsoros esttel
2014. dec. 15.
„Luca napján, karácsony felé" címmel az idén december 13-án rendezte meg a Német Nemzetiségi Önkormányzat évzáró, zenés, műsoros estjét a Dorogi József Attila Művelődési Házban.
A 125 éves bányászzenekar nyitotta meg a rendezvényt, majd Vörös Jánosné, a nemzetiségi önkormányzat elnöke foglalta össze az elmúlt év eseményeit, megköszönte az alapító Puchner Ferenc közösségépítő munkáját, ahogy Szányi Ferencnek is, akiket Sasvári Katalin és Kolonics Péterné is üdvözölt a színpadon. Puchner Ferencnek tiszteletbeli örökös elnök, Szányi Ferencnek tiszteletbeli örökös tag címet adományoztak legutóbbi ülésükön a nemzetiségi önkormányzat elnökségi tagjai.
A Luca napon kihirdették a hagyományos helytörténeti vetélkedő eredményeit is. Első helyezett az Eötvös iskola csapata lett, második a Zrínyi, harmadik a Zsigmondy középiskola gárdája, míg a negyedik helyezett a Petőfi iskola lett.
A szépszámú közönség előtt énekelt a Német Nemzetiségi Önkormányzat Gyermekkórusa, a Vegyeskórus és megmutatták tudásukat a Leányvári Német Nemzetiségi Tánccsoport tagjai is.
Dankó József, a Dorog Város Barátainak Egyesülete nevében átadta a „Dorogiak Dorogért" elismerő oklevelet és emlékplakettet Göb Sándornak. Molnár Villő zrínyis tanuló méltatta Göb Sándort, aki 1927. január 27-én született Villányban. Gyermekkorában került Dorogra, és egész életpályája a sport szolgálatában és szeretetében telt. Általános iskolai tanulmányait is Dorogon végezte. Iskolatársa volt a nála egy évvel idősebb világhírig eljutó Grosics Gyulának. A labdarúgó szakosztályban ígéretesen induló pályafutásának egy korai súlyos sérülés vetett véget. Ezután szeretett klubjában adminisztratív munkakörben kezdett dolgozni. Ebben a minőségében labdarúgó szakosztályvezető, megbízott sportköri elnök is lett. Más szakosztályok szervezési feladataiból is kivette részét: 1948-ban egyik alapítója lett a sok siker megélt ökölvívó szakosztálynak is. Korán feltűnt sportpublicisztikai tevékenységével is. 1947-től tudósítója az országos sportlapnak, a Népsportnak, majd jogutódjának a Nemzeti Sportnak is. Számtalan dorogi sikerről tudósíthatott, többek között a labdarúgó csapat többször is elnyert vidék legjobbja címéről, amelyet Európa egyik legszínvonalasabb pontvadászatában szerzett a bányászközség együttese. A Közhírré Tétetik Dorogon című helyi lapban valamennyi sportág hű krónikása volt egészen az utóbbi időkig. Szakértője, lektora volt a dorogi sport történetét bemutató évfordulós kiadványoknak is. Elnöke volt a Komárom-Esztergom Megyei Labdarúgó Szövetség Fellebviteli Bizottságának. Kitüntetései között van többek között a Bányász Szolgálati Érdemérem valamennyi fokozata, a Bányászat Kiváló Dolgozója, a Magyar Labdarúgásért Érdemérem ezüst fokozata, a Magyar Népköztársaság Kiváló Munkáért kitüntetése, a Nemzeti Sport Aranygyűrűje, a Dorogi Futballclub Örökös Tagja. Göb Sándor kitüntetése a Dorogiak Dorogért Alapítvány emlékplakettjével egy a dorogi sport szolgálatában eltöltött gazdag életmű elismerése a DAC megalapításának 100. évében.
A 125 éves bányászzenekar nyitotta meg a rendezvényt, majd Vörös Jánosné, a nemzetiségi önkormányzat elnöke foglalta össze az elmúlt év eseményeit, megköszönte az alapító Puchner Ferenc közösségépítő munkáját, ahogy Szányi Ferencnek is, akiket Sasvári Katalin és Kolonics Péterné is üdvözölt a színpadon. Puchner Ferencnek tiszteletbeli örökös elnök, Szányi Ferencnek tiszteletbeli örökös tag címet adományoztak legutóbbi ülésükön a nemzetiségi önkormányzat elnökségi tagjai.
A Luca napon kihirdették a hagyományos helytörténeti vetélkedő eredményeit is. Első helyezett az Eötvös iskola csapata lett, második a Zrínyi, harmadik a Zsigmondy középiskola gárdája, míg a negyedik helyezett a Petőfi iskola lett.
A szépszámú közönség előtt énekelt a Német Nemzetiségi Önkormányzat Gyermekkórusa, a Vegyeskórus és megmutatták tudásukat a Leányvári Német Nemzetiségi Tánccsoport tagjai is.
Dankó József, a Dorog Város Barátainak Egyesülete nevében átadta a „Dorogiak Dorogért" elismerő oklevelet és emlékplakettet Göb Sándornak. Molnár Villő zrínyis tanuló méltatta Göb Sándort, aki 1927. január 27-én született Villányban. Gyermekkorában került Dorogra, és egész életpályája a sport szolgálatában és szeretetében telt. Általános iskolai tanulmányait is Dorogon végezte. Iskolatársa volt a nála egy évvel idősebb világhírig eljutó Grosics Gyulának. A labdarúgó szakosztályban ígéretesen induló pályafutásának egy korai súlyos sérülés vetett véget. Ezután szeretett klubjában adminisztratív munkakörben kezdett dolgozni.