EÖTVÖS ALKOTÓKÖR EGERBEN, A IX. ORSZÁGOS ZOMÁNCMŰVÉSZETI BIENNÁLÉN
2016. máj. 26.

Az Eötvös iskola rajz szakköre ebben a tanévben november óta hetente két nap, naponta mintegy 3 órában készítette a szebbnél szebb, színesebbnél színesebb tűzománc alkotásokat. A lelkes munka célja az volt, hogy iskolánk ifjú alkotói részt vegyenek az Egerben megrendezésre kerülő IX. Országos Zománcművészeti Biennálén.
A pályázatot hagyományosan az Egri Kulturális és Művészeti Központ hirdette meg, tűzzománc technikával készült alkotások létrehozására. A kiírásban így fogalmazták meg a témát: „TÜNDÉRIDÉZŐMOTÍVUMOK vízvédő mesebeli lények. Ihletadó lehet minden legenda, mese, irodalmi alkotás, melyek e témához kötődnek. Víz alatti paloták, tündérek és más lények által benépesítve, mint a vizek védői! A fehér kígyó vizeket védelmező gyermekei. A védelmet kérő mezők minden folyóvize, tava, forrása és kútjai témák lehetnek, illetve a szereplők, akik az élet vizét keresik."

tzm_biennale.JPG
A pályázat benyújtása után értesítést kaptunk: az alkotókör minden munkája kiállításra került, sőt díjazottaink is vannak. Az alkotásokból Magyarország egyik leghatásosabb galériájában, az elhagyott, helyiek szerint csak „Rossztemplomnak" nevezett régi Trinitárius templomból kialakított Templom Galériában alakítottak ki egy hatásos kiállítást, ahol a diákmunkákat egy installáción, az úgynevezett „Selyemsárhajón" helyezték el, míg a falakon neves zománcművészek, köztük Kátai Mihály, Morelli Edit munkái voltak láthatók.
A kiállítás megtekintése után a Templom Galéria melletti Forrás Ifjúsági Központban került sor a díjátadásra.
Díjazottjaink: Egyéni kategóriában Kesselyák Boglárka harmadik, Szakács Rebeka 2. díjat nyert korosztályában. A csoportos munkáknál hasonló eredményeket értünk el. Az Árkosi Klaudia, Balatoni Elizabet, Bartus Kinga, Fehér Orsolya, Füssy Adél, György Eszter, Kele Petra, Limpár Csenge, Tóth Anna összetételű 5. b-s csapat harmadik díjas lett, míg Ambrus Csenge, Pintér Veronika, Tóth Csilla korosztályában második díjat kapott lett. Gratulálunk mindannyiuknak.
(kOpE)