LEGYEN EGY KÉK NAPOD: Küzdelem a vastag- és végbélrák ellen
Közügy
2015. márc. 9.

LEGYEN EGY KÉK NAPOD: Küzdelem a vastag- és végbélrák ellen

Március világszerte a vastag- és végbélrák elleni küzdelem hónapja. Ebből az alkalomból a Dorogi ILCO Egyesület és a Magyar Vöröskereszt Dorogi Szervezete március 6-án a Dorogi József Attila Művelődési Házban LEGYEN EGY KÉK NAPOD címmel egész napos programra várta az érdeklődőket.
A mozgalom célja, hogy legyen egy nap, amikor közösen hívjuk fel a figyelmet a vastagbélrákra, korunk csendes gyilkosára. Csendes gyilkos, mert 8-10 éves kifejlődési stádiumának első fele szinte panaszmentes. Illetve vannak apróbb jelek, amik a székelés közben fedezhetők fel. Ezekkel a panaszokkal szégyellünk orvoshoz fordulni. Ezt a tabut le kell döntenünk, beszélnünk kell róla! Erre a megbeszélésre invitálta a két együttes Dorog és a dorogi kistérség településeinek 50 év feletti korosztályát, hogy egy rendezvény keretében ismerjék meg a sokakat fenyegető kórt.
A felhívásra zsúfolásig megtelt a művelődési ház. A résztvevőket a rendezvény fővédnöke dr. Tittmann János polgármester üdvözölte azt követően bemutatkozott a két rendező szervezet.
lcorendezveny.JPG

Kovács Istvánné a Nyíregyházi ILCO Egyesület elnöke a civil szervezetek rákellenes küzdelméről beszélt. Dr. Pák Péter orvosigazgatótól megtudhattuk, hogy mit tud az orvostudomány a vastag- és végbélrák kialakulásáról és hogyan ismerhető fel az. Ezután
dr. Jankovich Mihály, nyugalmazott sebész főorvos arról beszélt, hogy a sebészek miként szabadítják meg a pácienst a daganattól.
Dr. Nagy András sebész főorvos (és a rendező egyesület szövetségének elnöke) a vastag- és végbélbetegség magyarországi szűrésének tapasztalatairól szólt.
Dr. Varga Győző főigazgató a jelenlévő korosztályt sújtó urológiai megbetegedésekről beszélt.
Végül Magyarfalvi Imre, túlélőként ismertette találkozását a vastagbélrákkal.
A rendezvény egy jóízű, kiadós ebéddel zárult, amelyet a térség közétkeztetését ellátó ELAMEN Zrt adományozott a rendezvénynek.
A rendezők bíznak abban, hogy ha a szűrés most még nem is lesz felhívásuk révén általános, az ilyen és ehhez hasonló megmozdulások résztvevői tabut ledöntve, időben keresik fel orvosukat.
Köszönet a program kiemelt támogatóinak: Dorog Város Önkormányzatának, Dorogi Szénmedence Kultúrájáért Alapítványnak és az ELAMEN Zrt-nek.
Magyarfalvi Imre