A lakosok feltehették kérdéseiket
2024. december 2-án tartotta éves közgyűlését Dorog Város Önkormányzatának képviselő-testülete. Az eseménynek a Polgármesteri Hivatal „A” épületének díszterme adott otthont. Az időpont a korábbiakhoz képest szokatlan volt, hiszen reggel 8 órára várták a lakosokat. A jegyző asszony előzetes tájékoztatása szerint a kezdési idő módosítására azért volt szükség, mert bejelentés érkezett azzal kapcsolatban, hogy az idősebb korosztály számára problémát okoz az esti órákban sötétben hazasétálni.
Az eseményt Dr. Tittmann János polgármester nyitotta meg, aki üdvözölte az egybegyűlteket, majd ismertette a képviselő-testület tagjaival a napirendi pontokat:
- Tájékoztató Dorog Város Önkormányzatának 2024. évi költségvetése teljesítéséről, valamint felújításairól, beruházásairól.
- E-önkormányzat portálon beérkezett, közérdekű kérdések és javaslatok megválaszolásáról tájékoztató.
- Egyebek.
A képviselők a közmeghallgatás előtt elektronikus úton megkapták az első két napirendi ponthoz tartozó anyagokat, amelyek ezzel egyidőben a város honlapjára is felkerültek, így volt idő azok áttanulmányozására. A megjelent képviselők az előterjesztéseket egyhangúlag elfogadták, azokkal kapcsolatban kérdésük nem merült fel.
Ezután volt lehetősége a lakosságnak közérdekű javaslatokat megosztani és közérdekű kérdéseket feltenni.