Ünnepekre hangolódás a Karácsonyi Gálán

Ismét nagy siker volt a karácsonyi ajándék előadás

A Karácsonyi Gálának nagy hagyománya van Dorogon, hiszen közel húsz éve hívja meg Dorog Város Képviselő-testülete a település lakosait egy gyönyörű előadásra a karácsony előtti időszakban. A korábbi esztendőkben szerepelt már koncert, gyerekdarab és mesebalett is a repertoárban.

Idén 2024. december 13-án, pénteken a Dorogi József Attila Művelődési Házba várták az érdeklődőket. A műsoron ezúttal Dickens Karácsonyi ének című műve nyomán Tolcsvay László, Müller Péter és Müller Péter Sziámi műve, az Isten pénze című musical volt.

A Charles Dickens Karácsonyi ének című klasszikus kisregényébõl írt magyar zenés mű a legtöbbet játszott musicalek egyike. Főhőse a lelkileg sivár, idősödő milliomos, Ebenezer Scrooge uzsorás, akit még karácsonykor is csak anyagi ügyei foglalkoztatják. Pénzt azonban nem adományoz a szegényeknek, mert úgy gondolja, a gyengének pusztulni kell. Ez a velejéig kapzsi ember kap egy utolsó esélyt halott üzlettársa szellemének képében, aki „látogatásakor” életének korábbi szentestéire invitálja. Emlékeiben kalandozva eszmél arra, mennyivel gazdagabb volt, amikor még nem a pénz volt az egyetlen érték, melyért lelkesedni tudott, és kibukkan belőle a lelke mélyén őrzött szeretet. Múltunk emlékei, jelenünk valói, jövőnk árnyai mind arról vallanak, kik voltunk, kik vagyunk, kivé válhatunk. Legendás karácsonyi történet, melyet mindenki ismer.

A látványos, érzelmes, humorral átszőtt játék a Magyarock Dalszínház művészeinek előadásában, korhatár nélkül mindenki gyönyörűségére szolgált.