A Dorogi Nyugdíjas Egyesület vidám hangulatú rendezvénye
A december az évzárók időszaka, ilyenkor minden egyesület összegyűjti a tagjait, hogy egy jó hangulatú rendezvényen közösen értékeljék az elmúlt esztendőt.
A Dorogi Nyugdíjas Egyesület sem tett másként és tagjait meginvitálta egy vidám évzáróra. Az eseményt Ferenczi Gabriella titkár nyitotta meg, majd átadta a szót Fülöp Zita Gabriella elnöknek, aki megköszönte a tagoknak az egész éves aktív közreműködést.
Ezután Dr. Tittmann János polgármester úr lépett a mikrofonhoz, aki kiemelte az egyesület jelentőségét a város életében és megköszönte tevékenységüket.
Az est folyamán Madarász Fülöpné saját versét szavalta el a karácsonyról, majd Ferenczi Gabriella Borsai Mária A varázskorona című történetét olvasta fel.
A program különlegességeként becsempészték a bányász hagyományokat is az eseménybe, hiszen a jelenlévők megkóstolhatták a krampampulit, amely a Selmecbányán egykor fennállott Bányászati és Erdészeti Akadémia hallgatóinak diákhagyományaihoz kötődik. Ezt a szokást Raduka Ferenc, az OMBK titkára mutatta be néhány szóban.
Nagyon jól sikerült zenés este volt, amelyen kellemes adventet és boldog karácsonyt kívántak a tagok egymásnak és nagyokat beszélgettek.