Magyar versenyző még soha nem ért el ekkora sikert mellénybirkózásban!
Sport
2015. szept. 29.

Magyar versenyző még soha nem ért el ekkora sikert mellénybirkózásban!

Szeptember közepén a Dorogi Nehézatlétikai Club birkózói harmadik alkalommal vettek részt a törökországi Hatayben megrendezett mellénybirkózó világbajnokságon (ABA Göres). A húsz ország versenyzőiből álló igen erős mezőnyben Papp György három nyertes mérkőzéssel az ötödik helyet szerezte meg. Sajnos a döntőbe jutásért a hazai pálya előnyeit maga mögött tudható török versenyzővel szemben alul maradt.

ABAGresmellnybirkzs.jpg                                    

A bronzcsatában egy iráni versenyzővel szemben szenvedett vereséget és agyrázkódást (a versenyt futballpályán rendezik függetlenül attól, hogy a nagy ívû dobások igen gyakoriak).
Az ötödik hely az eddigi legjobb helyezés, amit magyar versenyző elért ennek a sportágnak a világbajnokságán - Tudtuk meg Puksa Ferenctől, a DNC elnökétől.