Ifjúsági honismereti akadémia előadói voltak egykori diákjaink
2015. okt. 28.

Ez volt a XX. országos találkozója a középiskolás kutatóknak. A résztvevő diákok Mezőkövesden találkoztak, hogy bemutassák lakóhelyük iskoláját, az oktatás jeles személyiségeit. A Zrínyi-iskola három (volt) tanulója - Molnár Villő, Pusenyák Viktória és Pléli Csanád - korábbi iskolai kutatásainak eredményeiről számolt be a találkozón. Ezek a dolgozatok már díjazottként kerültek be az akadémia programjába. Tudásuk, előadókészségük méltán aratott most is nagy elismerést.
A négynapos rendezvényen - országhatárok nélkül - 17 magyarlakta település 23 iskolájának életébe, küzdelmeibe, kivívott eredményeibe tekinthettek be 29 előadás keretében a diákok és kísérőik. Emellett a rendező iskolaváros és a tágabb Matyó-vidék, Bükk-alja hagyományőrzői és iskolái mutatták meg sajátos kultúrájuk gyöngyszemeit a konferencia résztvevőinek.

honismeret.JPG
Az őszi szünet hasznos programjára - új témával - a következő évben is várják a középiskolásokat az Országos Honismereti Szövetség szervezői.
Kovács Lajos