Bravúros győzelemel lépéselőnybe kerültünk a feljutásért vívott küzdelemben!
2016. ápr. 25.

Az MTK Budapest FC II. csapatánál vendégszerepelt a Dorogi FC a hét végén. A Szemerédi - Fürjes, Kovács, Berkó, Fekecs - Szedlár, Hauser, Mészáros (Vigh), Perovic (Nagyházi) - Sitku, Kun (Reznek)összeállítású csapatunk 0:1-re verte a fővárosi gárdát Vigh Ádám góljával.

A mérkőzés nagy részében a csapatunk dominált. Az első félidőben a hazaiak csak elvétve vetődtek térfelünkre, gólt mégsem sikerült elérnünk. A második játékrészben bátrabban támadott az MTK, helyzetet mégsem alakítottak ki, egy kontratámadás végén Vigh Ádám vezette a kapusra a labdát és higgadtan berúgta. Ezzel jelen pillanatban a legjobb feljutó helyen tartózkodik a Dorogi FC!

Németh Szabolcs vezetőedző: Gratulálok csapatomnak a mai mérkőzéshez, és ellenfelünknek is az eddigi szép sorozatához. Komoly céljaink vannak, szeretnénk feljutni az NB II-be, ehhez ma mindenképp nyernünk kellett. Nagyon jó csapatot sikerült legyőznünk egy góllal, külön öröm, hogy ezen a nehéz talajon is ilyen mérkőzést produkáltunk. Sokkal agresszívabban játszottunk, mint a kék-fehérek, nem engedtük kibontakozni őket, a párharcokat pedig rendre megnyertük. Ez kellett a sikerünkhöz.

Mivel a Mosonmagyaróvár kikapott Tatabányán, az ETO FC Győr pedig döntetlent játszott, az NB.II-ért vívott csatában nagyon fontos volt ez a győzelem! Hajrá Dorog!
Forrás: dorogifc.hu