Az európai elismertségért (A Tehetségtanács országos konferenciája Dorogon)
2016. jún. 2.

A Kutató Gyerekek Tudományos Konferenciája elnevezésű komplex országos vetélkedőt szervező és lebonyolító szervezet, a Tehetségsegítő Tanács Dorogon rendezte meg 11 iskolát tömörítő szerveződésének konferenciáját. A plenáris ülésen mindhárom dorogi tagiskola bemutatta tehetséggondozó programjait: Kolonics Péter vizuális kultúra szakkörét, Kovácsné Fódi Krisztina a kórusmunkában végzett tehetségnevelésről, Körmöczi Renáta a közoktatási sport programjáról, Dankó József a KGYTK helyét mutatta be a Zrínyi iskola tehetséggondozó rendszerében. A konferencia két szekcióban folytatta munkáját: Kiss Albert Zalabérről a természettudományi, Kovács Lajos Dorogról a társadalomtudományi megbeszélést vezette. 806.JPG
A legnagyobb érdeklődést Kiss Albertnek a másfél évtizedes vetélkedősorozat önkontrollos hatásvizsgálatának összefoglalását kísérte. Kiemelte a főszereplők mellett a szülök szerepének fontosságát. Rámutatott a dolgozatok színvonalának emelkedésére, de javítható még a szövegkoherencia, valamint a saját és az átvett szövegek világos elkülönítése, a hivatkozások pontossága. Kifogásolta a középiskolákban történő folytathatóság szűkösségét. A célok között említette a Kárpát-medencére történő kiterjesztés folytatását, a referenciaintézmények szakmai együttműködésének elősegítését, valamint fő törekvésként a vetélkedő európai tehetségprogramként történő elismertetését.

818.JPG
A rendezvényen vehették át a „Mester és Tanítványa Díjoklevél" című elismerésüket eredményes mentori tevékenységükért: Partosné Tóth Major Krisztina, Kovács Klára, Kovács Lajos és Dankó József.
A KGYTK-ról immár elmondható hivatalosan is, hogy a nagy hagyományú, elismert tehetséggondozó programok közé emelkedett. Jelenleg a legfontosabb, hogy európai tehetségprogramként is elismerjék. Bízhatunk benne, hogy ehhez az első lépést a kutató gyerekek programja a dorogi konferenciával tette meg.