Masszív védekezéssel pontot hoztunk Felcsútról
2016. nov. 1.

Gól nélküli döntetlent játszottunk az esélyesebb Puskás Akadémia ellen a Pancho Arénában.
Ahogy az várható volt, a mérkőzés első percétől kezdve a védekezésre koncentrált a Dorog és a gyors szélsők felfutásaiban bízott a csapat, hogy esetleg ezekből helyzet kialakuljon. Németh Szabolcs 5-4-1 vagy talán 4-5-1 felállásban játszatta a csapatát, lezárva ezzel a területeket a térfelünkön az ellenfél középpályásai és támadói között.
Az első félidőben a mezőnyfölényben játszó felcsúti alakulat előtt adódott több lehetőség. Először Sándor távoli lövését kellett védenie Szemerédinek, illetve Lencsének volt még két említésre méltó helyzete.
A második félidőben még inkább nyomás alatt tartottak minket, beszorultunk a kapunk elé. A meccs vége felé viszont sikerült néhány kontratámadást is végig vinni. Ezek közül, a 78. percben, Mészáros Áron sarokra tartó lövése volt a legveszélyesebb, amit bravúrral kellett hárítania Hegedüs Lajos kapusnak. Összességében, ha nem is a legszebb futballal, de nagyon eredményes védekezéssel és a taktikai utasításokat szigorúan betartva, sikerült elhoznunk egy pontot Felcsútról.
Megjegyzés: Ott voltam a mérkőzésen, és a dorogi játékosok valóban nagyon motiváltan, elszántan játszottak. Ez valószínűleg annak is köszönhető, hogy a szép számban ellátogató dorogi szurkolók - 12. játékosként - fergeteges hangulatot teremtettek a stadionban.
További részletek: dorogifc.hu