Sváb batyus bált rendeztek a művelődési házban
2018. febr. 5.

A svábok hagyományos virágából, a rozmaringból font csokrok feltűzésével kezdődött a Sváb batyus bál a Dorogi József Attila Művelődési Házban február 3-án.
Az idén is több mint 200-an érkeztek a Dorogi Német Nemzetiségi Önkormányzat rendezvényére.
Vörös Jánosné elnök köszöntötte az érkező bálozókat, akik közül sokan hagyományos sváb viseletbe öltöztek.
Dr. Tittmann János polgármester rövid üdvözletében megemlékezett a január utolsó napján elhunyt Puchner Ferencről, Dorog Pro Urbe díjas főépítészéről, aki kezdemènyezője és motorja volt a nemzetiségi önkormányzat létrejöttének és működésének. Iránymutatásával katalogizálták a dorogi sváb sírokat, építették át a tájházat. Egész életében gyűjtötte és rendszerezte a sváb tárgyakat, fotókat, dokumentumokat, amelyek alapját képezték az emlékház kiállításának.

osszeallt.JPG
A nemzetiségi vegyes kórus dalokkal örvendeztette meg a szépszámú közönséget, majd néptáncosok mutattak be sváb táncokat. Az eseményt - ahogy a korábbi években is- megtisztelte a Dorog-Wendlingen Baràti Egyesület volt és jelenlegi elnökei, akik Németországból érkeztek a hétvégére Dorogra.
A talpalávalót ezúttal is az Adlersteiner Musikanten szolgáltatta.