Kettős könyvbemutató az évfordulón
2019. febr. 25.

Kettős könyvbemutatót tartottak Wágner Ferenc halálának első évfordulóján a Dorogi József Attila Művelődési Ház brigádtermében február 19-én, a Dorogi Szénmedence Kultúrájáért Alapítvány és a Dorogi Bányász Szakszervezeti Szövetség szervezésében. Wágner Ferenc - a fenti szervezetek korábbi elnöke - a bányász értékek megőrzésének, a hagyományok ápolásának és a bányászatban dolgozók érdekvédelmének szentelte életét.
Glevitzky István elnök köszöntötte a mintegy félszáz résztvevőt, majd Szepesi Zsuzsanna elszavalta Bányászhősök című versét. K. Kovács József mutatta be az Alkotó bányászok címmel, az alkalomra megjelent könyvét, amely összefoglalja a dorogi medence bányászmotívumait, bemutatja a térség bányászat ihlette alkotásait. Az első könyvbemutató után Wágner Ferenc emlékére írt költeményét, a Mit örökül hagytál ránk... címűt szavalta el Szepesi Zsuzsanna. Bánhidi József Annavölgy polgármestere, Horváth László főszerkesztő és Ladányi András író mutatták be a közönségnek az évfordulóra készült könyvet, a Wágner Ferenc az érdekvédő címűt, amelyet versekkel, visszaemlékezésekkel, interjúkkal és fotódokumentációval szerkesztettek egységgé.