35 éves városunk - Díjkiosztó és kiállításmegnyitó
2019. szept. 2.

Nagyszerű kiállításnak adhat otthon a Gáthy Zoltán Városi Könyvtár.
Ma nyílt meg a Dorog várossá nyilvánításának 35. évfordulója alkalmából meghirdetett alkotói pályázatra beérkezett és zsűrizett festmények, szobrok és fotók tárlata.

Szabó-Berghauer Zoltán, a könyvtár vezetője köszöntötte a szépszámú megjelentet: A tematikus alkotói pályázatot képzőművészet, fotóművészet, írásművészet területén hirdettük meg - hangzott el a díjátadóval egybekötött kiállításmegnyitón, a Zrínyi iskola avató ünnepét követően.
Több mint 100 pályamű érkezett be a kiírásra, amelyre a gyermekektől, a középiskolásoktól és a felnőttektől külön-külön kategóriákba vártuk alkotásaikat. Minden kategóriában és korosztályban 100 000 Ft várt a fődíjas munka alkotójára.
A bírálatot augusztus 1-jén és 2-án tartotta a könyvtárban a szakavatott zsűri. Szabó-Berghauer Zoltán bemutatta a zsűri tagjait, Balla András fotográfust, aki a Magyar Művészeti Akadémia tagja. Rómán, Párizson, Salzburgon, Helsinkin keresztül számos világvárosban voltak kiállításai, bemutatkozott New York-ban is.
Az Esztergomi Fotográfiai Biennále létrehozója, névadója, művészeti vezetője, kurátora.
A zsűri tagja volt A. Bak Péter, aki Corvin-díjas festőművész, Petőfi-díjas művészeti író, illetve Virág Jenő a Limes c. tudományos-történeti és az Art Limes című báb- és képzőművészeti szemlék főszerkesztője. Virág Jenő a zsűri szóvivőjeként értékelte a pályázatot.

Díjzottak:
A képzőművészet kategóriában a 14 éven aluli alkotók között a Kapa Melinda művésztanár által vezetett Petőfi szakkör tagjai, nyerték a fődíjat "Dorogi mozaik" című alkotásukkal.
A "Dorogi mozai"k alkotói: Kelemen Eszter, Kovács Zsófia, Vodicska Maja és Székely Réka.
A 0-14 éves korosztályban további kiemelt alkotók:
1. Németh Hanna (11)
2. Skrylik Tímea (8)
3. Hunyadvári Veronika (Petőfi ovi)
4. Nagy Levente János (Mária-barlang - Petőfi ovi)
5. Jantyik György (Hétszínvirág)
6. Kovács Alexa (Hétszínvirág)
7. Kecskeméti Lili (Hétszínvirág)

Középiskolás kategóriában megosztott fődíj született.
Kele Petra és Bartus Kinga festményei voltak kategóriájuk legjobbjai. Művészeti vezetőjük: Kolonics Péter.
A kategória további kiemelt alkotója:
1. Nagy Anna Dorottya (17)

A felnőttek között Szegediné Lugosi Andrea „Könyvorigamija" lett a fődíjas.
Képzőművészet kategória további kiemelt alkotói:
1. Anger Zoltán (35): Múlt a jelenben
2. Végh Éva (64) Múltba nézni, jövőbe látni című festménye

Fotóművészet kategóriában - bár számos fénykép érkezett be a kiírásra - a zsűri nem adott ki fődíjat.

Az írásművészet kategóriában kizárólag felnőttektől érkeztek írások. Közülük a legkiválóbbnak Kele Fodor Ákos Visio Carbonis D135 című írása nyerte el a fődíjat.
Gratulálunk a pályázóknak!

A pályázat a Széchenyi 2020 Dorog, a dinamikus és fenntartható fejlődés városa című pályázat támogatásával
(Partnerségben a városért - TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2019-00384), a Dorogi József Attila Művelődési Ház és a Gáthy Zoltán
Városi Könyvtár előkészítésében, bonyolításában került kiírásra.

Képgaléria: Dorog Város Önkorrmányzatának facebook oldaa