Szalai Ferenc az idei év Pro Urbe-díjasa
2026. augusztus 29-én, a kitelepítés 79. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen került sor a Pro Urbe-díj átadására, amelyet idén Szalai Ferenc, a Wendlingen–Dorog Baráti Egyesülete korábbi elnöke vehetett át.
Szalai Ferenc 1950. november 2-án született Dorogon. A Petőfi Sándor Általános Iskola elvégzése után Esztergomban, a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnáziumban folytatta középiskolai tanulmányait, majd a Kandó Kálmán Villamosipari Műszaki Főiskolán szerzett villamos üzemmérnök diplomát. Dolgozott a Távközlési Kutatóintézetben, az esztergomi Medicor Művekben, a dorogi Hungaroton Hanglemezgyárban, végül Budapesten a Hangár Kft.-ben.
A rendszerváltozást követő néhány évben részt vett a várospolitikai életben képviselőként. 1993-ban egyik kezdeményezője volt a Megbékélés Napja városi ünnepnek, az új dorogi jelképek (címer, zászló) megteremtésének.
Számos rokona élt a világháborút követő évtizedekben Németországban. 1980-ban jutott el először Wendlingen am Neckarba rokonaihoz, ahol megismerkedett a Lencsés családdal. Ezt követően rendszeresen (az akkori lehetőség szerint 3 évente) találkoztak. 1989-ben tájékoztatta őket arról, hogy jelölteti magát a helyhatósági választáson, és programja szerint kezdeményezni fogja a két település közti kapcsolatfelvételt. Idősebb Lencsés Sándor ekkor határozta el, hogy minden kapcsolatát mozgósítja Wendlingenben a siker érdekében.
Szalai Ferenc megválasztott képviselőként a kapcsolatok kiszélesítése érdekében sokoldalú szervező munkát végzett:
• a képviselő-testület megalakulása és bizottságainak felállítása után azonnal javasolta a testületnek a wendlingeni kapcsolatfelvételt. A testület az 1990. november 23-i ülésén döntött erről, és mint a Külügyi Bizottság elnökét, Szalai Ferencet megbízták a megvalósítással.
• Első találkozása Hans Köhler akkori wendlingeni polgármesterrel Fellbachban, a „Baden-würtenbergi és magyar polgármesterek találkozóján” 1991. július 4-6. között volt, melyen Dávid Anna polgármesterasszonnyal vettek részt.
• Ennek folytatásaként 1991. július 18-21. között Köhler úr városunk vendégeként tárgyalt Dorogon a kapcsolatokról.
• 1991. november 28. – december 1. között szeminárium keretében Wendlingenben, az önkormányzat működése témakörben 7 fős delegáció (6 képviselő és a jegyző) tapasztalatcsere-látogatások ismerkedett a demokratikus várospolitika ottani gyakorlatával.
• 1992. június 19-21. között az Unterboihingeni Torna Egylet 100 éves fennállásának ünnepén a sportkapcsolatok kiépítésének jegyében fociturnéra utazhatott a dorogi csapat, ahol a településsel kapcsolatban álló 3 európai város egyesületei találkoztak. A dorogi sportolók családoknál kaptak elhelyezést.
• 1992. augusztus 10-26. között a Külügyi Bizottság szervezésében fotókiállítás nyílt a wendlingeni városházán „Dorog régen és ma” címmel.
• 1992. augusztus 19-22. között Herman Schmidt wendlingeni alpolgármester vezetésével delegáció és az unetboihingeni ifjúsági zenekar volt Dorog vendége. A munkásőrségtől átvett és felújított épület óvodaavatásán zenéltek, este közös koncertet adtak a zeneiskola ifjúsági zenekarával a művelődési ház sörkertjében, ahol ifjú Alexander Lencsés vezényelt.
• 1992. november 10-én dr. Dávid Annával részt vettet a távozó Köhler polgármester búcsúztatásán és Hesky polgármester beiktatásán. A látogatás a kapcsolatok zökkenőmentes folytatásának jegyében zajlott le.
Szalai Ferenc 1993-ban – lemondva képviselői mandátumáról – polgári szerveződésű egyesület létrehozásának gondolatát vetette fel és kezdeményezte.
1994-ben megalakult a Wendlingen–Dorog Baráti Egyesülete, ahol elfogadta az elnöki megbízást, s ezt a munkát megszakítás nélkül végzi. Közös döntéssel párhuzamosan megalakult Wendlingenben is a Dorog – Wendlingen Baráti Egyesület ifj. Alexander Lencsés elnökletével. Ez megerősítette a civil szervezetek önállósuló együttműködéseit. A két elnök szoros együttműködéssel, egyeztetett programokkal dolgozik két évtizede a testvérvárosok összehangolt együttműködéséért.
• A kiszélesítendő kapcsolatok következő lépése 1995-ben a középiskolák kapcsolatfelvétele és diákcsere keretében folytatott utaztatása volt a két város között.
• Az egyesületek jó kapcsolatának segítségével (elsősorban a kinti egyesületnek köszönhetően) 1996-ban Dr. Kovács Márta, a dorogi kórház orvosa 3 hetet töltött a kircheimi kórházban orvosi gyakorlaton.
• Tevékeny előkészítő munkával segítették megszervezni az 1997-ben aláírt Wendlingen-Dorog testvérvárosi kapcsolat hivatalos ünnepségét.
• 1998-ban megvalósulhatott a dorogi zeneiskola ifjúsági zenekarának fellépése Wendlingenben.
• Az 1998-ban megalakult Dorogi Német Kisebbségi Önkormányzat és az Egyesület közös akciója keretében sikerrel újították fel a farsangi svábbál hagyományát.
• Az egyesület éveken át folyamatosan részt vett Wendlingenben az „Európa Napok” keretében megrendezett Nemzetek Vásárán, ahol a népünnepély keretében bográcsgulyást főztek és lángost sütöttek Wendlingen és testvérvárosainak polgárai számára és örömére.
• A polgári kapcsolatok rendszeres szimbólumává váltak az úgynevezett Bürgerbuszok, ezek résztvevőinek évente ismétlődik a fogadása Dorogon közös baráti estek szervezésében.
• 2005-ben közös szervezéssel került sor a német Florian Aiβlinger orgonakoncertjére a Szt. József templom újjáépített orgonájának felszentelésén.
• A két egyesület rendszeresen szervez grillpartikat és kirándulásokat a tagság, a családok találkozásainak, együttlétének és barátságának erősítése jegyében.
• 2005-ben a dorogiak voltak a wendlingeni karácsonyi vásáron a testvéregyesület vendégei.
• Az egyházi kapcsolatok is folyamatosan bővültek, ennek eredményeként került sor a wendlingeni ifjúsági- és templomi kórus fogadására, fellépésére a Szent József Plébániatemplomban 2013-ban.
• Különleges színfoltja volt városi ünnepeinken a wendlingeni kerékpáros egyesület fogadása és vendégül látása először 1990-ben, majd 2003-ban, amikor kerékpáron jöttek a bányásznapi ünnepségre.
• A két egyesület együttműködésének köszönhetően 1995-től napjainkig érkeztek kórházi ágyak, bútorok, egészségügyi eszközök, gépek, ruhák, gyógyszerek, melyek a dorogi kórház felszereltségét gazdagították, egy alkalommal pedig iskolai padok, asztalok és a német nyelvoktatáshoz használható könyvcsomagok.
2003-ban Dorogiak Dorogért emlékéremmel ismerték el munkáját. 2017-ben Dorog városa a civil szervezet megbecsült vezetője és egyesülete iránti tiszteletét Elismerő Emléklappal jutalmazta, amelyet Dorog Város Képviselő-testülete nevében, a Dorog Város Barátainak Egyesülete javaslatára dr. Tittmann János polgármester adott át.
2026-ban Szalai Ferenc visszavonult a közélettől. Utódja Szendrei-Fodor Nicolett lett a Wendlingen-Dorog Baráti Egyesület élén.
Szalai Ferenc önzetlen szervező munkát végzett évtizedeken keresztül a városért, a szétszakított német származású családok, a testvérvárosok polgárainak, a nemzetiségi hagyományok ápolásának érdekében. Több évtizedes közéleti munkásságát Dorog Város Önkormányzata PRO URBE DÍJ-jal ismerte el 2026-ban.