2510 Dorog Bécsi út 79-81.

2510 Dorog Bécsi út 79-81.

„A pályán a saját kezedben van legtöbbször a sorsod” - interjú Péceli Dáviddal

Városunk fiatal sporttehetsége Péceli Dávid, aki a motorversenyzés mellett birkózásban és a futásban is jeleskedik, hiszen nemrég a felnőttek között 5. lett a Sarpi Kiserdő-kör terepfutóversenyen. Többek között arról beszélgettünk, miért és mikor fordult a figyelme a motorsport felé és milyen érzés volt Kínában versenyezni.

Dávidéknál találkozunk, ahol az egész lakásból érződik, az életük a motorozás körül forog. A házba belépve takarosan felakasztva motorosruhák fogadnak, a falakon motorozáshoz kapcsolódó képek, a nappaliban pedig maga a járgány pihen, arra várva, Dávid mikor indul vele újabb kihívásra. A szobájába lépve rengeteg kupával nézek farkasszemet.

Emlékszel, melyik volt az első kupád?

Persze, ez a csillagos. 2020. július 24-én kaptam Visontán, életem második versenyén. Akkor 7 éves voltam.

És honnan jött a motorozás ötlete?

Apa nővérétől kaptam egy jegyet a Talmácsi Ringre a 7. születésnapomra. Előtte már crossmotoroztam 2019-ben, így nem volt ismeretlen ez az egész. Kint volt Talmácsi Gábor is a pályán, aki megnézte a motorozásomat és a végén azt mondta, hogy tehetséges vagyok és mi lenne, ha versenyeznék.

Egyből igent mondtatok?

Megbeszéltük itthon a lehetőségeket és úgy döntöttünk, belevágunk. Az első versenyem, ahol rajthoz álltam, ott a legtöbb szülő biztosan abbahagyta volna az egészet. Apával odamentünk, szakadt az eső, de nekem csak sima slick gumim volt. A második kanyarban elestem és átmentek rajtam. De szerencsére nem lett semmi bajom és nem is ijedtem meg. A kedvem sem ment el az egésztől, úgyhogy tovább folytattam a versenyzést. Szerencsére Apa sem mondta, hogy hagyjuk, mert tudta, hogy ez benne van a motorozásban.

 

Volt már komolyabb sérülésed?

2023-ban, szintén egy esés után a bal felkarcsontom repedt el, de szerencsére hamar meggyógyult. Más komoly sérülésem szerencsére nem volt.

Van valamilyen kabalád indulás előtt?

Csak annyi, hogy mindig a jobb kesztyűmet veszem fel először.

Most melyik kategóriában indulsz?

Tavaly még a 165 cm3-ben indultam, de idén már a 190 cm3-ben. Ha benevezel egy bajnokságba, például az olaszba, akkor ott versenyezhetsz, de ha ott éppen nincsen futam, akkor elmehetsz egy másik bajnokságba, szabadkártyával, ami egy alkalomra szól.

Most milyen bajnokságban indulsz?

Idén sajnos csak szabadkártyás versenyekre volt pénzünk, nem tudtunk benevezni egy bajnokságba sem.

Nyáron sikerült elindulnod egy kínai versenyen. Mesélnél erről?

Regisztráltunk erre a versenyre, amire minden országból két gyerek mehet. Mi innen Magyarországról hárman mentünk végül, mert voltak lemondások és felszabadult még egy hely. Ez volt az első repülős utam, még sosem repültem ezelőtt, így nagyon nagy élmény volt. Apa jött velem és egy szerelő a barátnőjével, mert a futóművet nagyon nehéz beállítani. Minden nagyon jó volt Kínában, de brutál pára volt, 85%-os. Szerencsére nem viselte meg annyira a szervezetemet a versenyen. Az időeltolódás 8 óra volt, de az sem okozott problémát.

Ez egy olyan verseny volt, ahol mindenki egyforma motort kap a verseny elején és rajta múlik, hogy motorozik vele. Én összetettben a 6. lettem a végén.

Az első négy napban vittek minket közös programokra, a futam után volt időnk Apával szétnézni és azt csinálni, amit mi szeretnénk.

 

Hogyan jössz ki a többi motorversenyzővel?

Nagyon jól kijövök velük, sokszor szoktunk versenyeken találkozni és játszani is szoktunk együtt.

Most hova jársz iskolába és mi a terved a jövőre nézve?

Jelenleg a Petőfi Sándor Általános Iskolában vagyok nyolcadik osztályos és a Zsigmondy Vilmos Gimnáziumban szeretnék továbbtanulni. De ha nagy leszek, akkor szeretnék motorversenyző lenni, később pedig motoros iskolát szeretnék nyitni.

Az osztálytársaid hogyan viszonyulnak ahhoz, hogy te külföldre jársz motorversenyezni? Szoktak kérdezgetni a hétvégékről?

Nem nagyon szoktam magamtól mesélni erről. Ha kérdeznek, válaszolok, de nem igazán téma ez közöttünk.

Láttam a felvételeket a versenyeidről, nagyon ügyesen nyilatkoztál angolul a riporternek.

Magyarul jobban megy az interjú adás, az angolnál még picit izgulok. Először akkor kellett nyilatkoznom angolul, amikor hatodikos voltam, 2024-ben, mert bekerültem a TOP 2-be az osztrák bajnokságban. Ott felhívtak egy nagy színpadra és több ezer ember előtt kellett angolul beszélnem, ott nagyon izgultam. Most Kínában már jobban ment.

Neked mikor lehet jogosítványod hivatalosan? Hiszen most enélkül versenyeztek.

Úgy tudom 14 évesen már le lehet tenni a kismotorra a vizsgát, de én nem szeretném. Nem szeretnék a forgalomban vezetni, mert az nagyon veszélyes. A pályán a saját kezedben van legtöbbször a sorsod, de az utcán meg egyáltalán nem, mások döntésétől függsz.

Sokkal jobban érdekel a túramotorozás. Amikor kicsi voltam, Apával sokat mentünk így, voltunk a Tátrában is. De aztán eladta a motorját, a versenyzésem miatt. De ez nálunk családi hagyomány, a Papa majdnem 80 éves és a mai napig motorozik, neki egy Harley-ja van. Apának egy Yamaha MT07-se volt. Nagyon jó volt. Rengeteget mentünk együtt.

Mi az álommotorod?

Egy Honda RC211V. Ezzel indult Valentino Rossi, a kedven motorversenyzőm a 2002-es MotoGP-ben és lett világbajnok. Ez egy ikonikus motor és külalakja is a legjobb.

Vannak olyan gyerekek a korcsoportodban, akiknek már van szponzoruk?

Ebben a korosztályban még nincsenek szponzorok, csak támogatók. Inkább az van, hogy a családjuknak van vállalkozása és abból tudnak segíteni az indulásnál. Spanyolországban és Olaszországban vannak olyan gyerekek, akiket erre nevelnek. Napi három edzésük van, profi felszerelésük és indulnak a bajnokságban.

Ha egy kicsit áttérünk az anyagiakra, akkor mennyire megterhelő a családnak ez a sport?

Nagyon sokba kerül akár csak egy út is. Egy versenyhétvége kb. 900.000 Ft. Olaszországban a legtöbben kamionokkal és profi felszerelésekkel jönnek, így nem ugyanakkora eséllyel indulok ellenük. Bár nagyon sokat tanulok tőlük és ezekből a futamokból, de inkább többször kimegyünk itthon edzeni ebből az összegből. Apával ezért támogatókat és szponzorokat keresünk, hogy minél több futamon tudjak elindulni. Az az álmom, hogy a MotoGP-ben versenyezzek.

Sok sikert kívánunk neked Dávid, váljanak valóra az álmaid!

Tisztelt Felhasználó!

A dorog.hu weboldal jelenleg fejlesztés alatt áll, ezért egyes tartalmak ideiglenesen nem elérhetőek.

Kérjük türelmüket a böngészés során. 

cropped-Dorog_cimer.png

up to 50% off