KATONASULI-PROGRAM: Tanulnak, hogy taníthassanak
Közügy
2015. ápr. 17.

KATONASULI-PROGRAM: Tanulnak, hogy taníthassanak

A katonai alapismeretek tantárgyat oktató pedagógusok részére szerveztek továbbképzést az MH 86. Szolnok Helikopter Bázison. A kéthetes kurzus alatt az érintettek a tanításhoz szükséges elméleti és gyakorlati ismereteiket gyarapíthatják. A felkészítését a HM Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztály koordinálja, a szolnoki tanfolyam vezetője Mádi Lajos alezredes, a helikopterbázis kiképzési főnöke. A dorogi Zsigmondy Vilmos Gimnázium, Informatikai és Egészségügyi Szakközépiskolából Kismóni János tanár úr vesz részt a kiképzésen.

tovabbkepzes.jpg

Alaki foglalkozás, vegyivédelmi és egészségügyi ismeretek, katonai közelharc, kézitusa, gépkarabély-, pisztoly- és sörétes lőfegyver típusismeret, természetes és mesterséges akadályok leküzdése, akadálypálya, tereptan, lövészet és túlélési foglalkozás - kemény napok előtt állnak a KatonaSuli-program keretében szervezett pedagógus-továbbképzés résztvevői Szolnokon. Nyolcvan kiképzési órán fognak részt venni, a tanfolyam végén pedig a sikeres vizsgáról tanúsítványt kapnak majd. A köznevelésügyi törvény alapján ez a dokumentum jogosítja majd fel őket arra, hogy a katonai alapismereteket oktathassák és érettségiztethessenek ebből a tantárgyból.

Az első ilyen felkészítést tizenöt tanár részvételével márciusban Szentendrén, az MH Altiszti Akadémián szervezték, április 13-án pedig Szolnokon nyolc civil pedagógus és három katona ült be a helikopterbázis iskolapadjaiba. Az ország különböző részeiből érkeztek, a következő két hétben azonban a laktanyában, katonai körletekben fognak lakni. A kiképzésük már a beérkezésük napján megkezdődött: gyakorlót húztak, majd a Magyar Honvédség szervezeti felépítéséről és a kétszintû érettségi követelményekről tartott előadások után vegyivédelmi és egészségügyi gyakorlati foglalkozások következtek.

Mádi Lajos alezredes, a képzés vezetője elárulta: a tanárok tanítása részükre is újszerû feladat, hiszen a KatonaSuli-program keretében eddig csak gyerekekkel foglalkoztak. A mostani „diákokkal" történt találkozás tapasztalatai viszont meggyőzték arról, hogy könnyû lesz a csoporttal együtt dolgozni. A tanfolyam résztvevői ugyanis már évek óta tanítják a katonai alapismereteket, ezért az oktatóik inkább a gyakorlati praktikákra helyezik majd a nagyobb hangsúlyt.

Ugyancsak a gyakorlati foglalkozások pedagógiai jelentőségét emelte ki Bárczi Tamás nyugállományú őrnagy is. A jászberényi Liska József Szakközépiskola tanára szerint ugyanis azok a diákok, akik tudatosan készülnek a katonai pályára, kimondottan szeretik a tantermen kívül tartott órákat. Viszont egy kis alaki foglalkozás láthatóan azoknak a fiataloknak is a hasznára válik, akik csak egy érettségi tantárgynak tekintik a katonai alapismereteket.

Kismóni János két éve tanítja a katonai alapismereteket a dorogi Zsigmondy Vilmos Gimnázium és Informatikai Szakközépiskola diákjainak. Mint mondta, örömmel jelentkezett erre a rendhagyó továbbképzésre, hiszen az itt szerzett ismeretek a jövőben lényegesen megkönnyítik majd a munkáját. A pár éve még a világ legjobbjai közt szerepelő birkózó- és szumóbajnok testnevelő tanár azért megjegyezte: ha választania kellene a katonaság és a pedagógusi pálya között, ő maradna a katedránál. Farda Krisztina, az abonyi Kinizsi Pál Gimnázium és Szakközépiskola testnevelője viszont szorosabban szeretne kötődni a honvédséghez. Szerződéses katonaként tíz évet szolgált a szolnoki laktanyában, most pedig erősen gondolkodik azon, hogy ismét magára öltse az egyenruhát: az önkéntes mûveleti tartalékos szolgálattal kacérkodik. Fotók: Juhász Mariann zászlós és a szerző felvételei