KOSBOR: Június 6-án ismét benépesül az Otthon tér
Közügy
2015. máj. 18.

KOSBOR: Június 6-án ismét benépesül az Otthon tér

Az idén is folytatódik a Pilis és a Gerecse közösségi ünnepe, a Kosbor. Június 6-án, az Otthon tér ismét színes programokkal várja a 0-100 éveseket. Mindenki megtalálhatja az ínyére valót: délelőtt a Kamranyitogató Piac és Kézműves Remekek Vásárán a házi sajtok, lekvárok, mézek, rétesek mellett a faragott remekek, ólomüvegek, fémékszerek és kézzel varrott gyermekjátékok kínálják magukat vételre. A szebbnél szebb termékeket kézműves mesterek hozzák a térre. Délben már a csirkéé lesz a főszerep: rántva, sülve, grillezve fogyaszthatjuk a kétlábúakat - természetesen retro árakon, néhány száz forintért adagonként.
Bár nem mindenki tud hat egész csirkét befalni, ott lesz ennek a műfajnak mestere, hazánk legerősebb embere, Fekete László is. A Visegrádi Négyek Erős Embereinek Nemzetközi Csapatversenyén az izmoké lesz a főszerep. És a kőgolyóké, vasbőröndöké, lépcsőzésé... A közönség is főszerephez jut: kipróbálhatják erejüket, akik a „dorogi Toldi" hívására a színpadra lépnek.
A gyerekekről sem feledkeztünk meg. 16 órakor hirdetjük ki a városi rajzpályázat eredményeit. Sok-sok ajándék, meglepetés várja az óvodásokat, iskolásokat. Aztán a Bóbita együttes indítja a tíz év alattiak buliját.
A felnőttek az Intermezzo latin ritmusaira töltögethetik majd borospoharaikat, később a színpadra lép az elmúlt év egyik legnagyobb sikeregyüttese Szabó Balázs Bandája. Fonogram-jelölést kapott "Az év hazai alternatív albuma" kategóriában az Élet elvitelre című albumuk 2015-ben. A minőségi zenét játszó együttes fülbemászó dallamokkal tökéletesíti majd az estét.
A borpavilonokban és a pálinka standokon mindenki megtalálja majd az ínyére valót a Közösség Ünnepén. klappp.jpg