Egészségországba látogattak a gyerekek
2024. dec. 4.

Megismerkedtek az egészséges életmód alapjaival

A november a Dorogi Hétszínvirág Óvodában az egészség hónapja volt. A kicsik tematikus heteken keresztül ismerkedhettek meg az egészséges életmód alapjaival. Kóstolhattak izgalmas gyümölcsöket és zöldségeket és az orvosok bőrébe is belebújhattak. December első hetében pedig egy csodálatos koncerten is részt vehettek a gyerekek.

Olvassák el Jászberényiné Szalkai Csilla intézményvezető beszámolóját erről az izgalmas hónapról.

Novemberben az "Egészségország" elnevezésű, 4 hetes projektünk első állomása Megőrzőfalva volt, mely programjai az egészség megőrzését és az egészséges életmódra nevelést helyezi előtérbe.
A gyermekek mentális fejlődésének elősegítése érdekében érkezett hozzánk Polli, a terápiás kutya. Az állatasszisztált foglalkozás segíti a gyermekek szociális, érzelmi és kommunikációs készségének fejlesztését, valamint javítja figyelmüket és viselkedésüket. Polli jelenléte biztonságérzetet és nyugalmat hozott a gyermekek számára, akik sok mindent tanultak az empátiáról, a felelősségről és a pozitív kapcsolatok kialakításáról.
A simogatás, a labdás játékok és a Pollival közösen végzett más tevékenységek segítették a gyerekek motoros készségeinek fejlesztését is.
 
"Gyümölcsfalva" - Egészségországunk második állomása.
Célunk az egészséges táplálkozás megismertetése ésa gyeekek  érzékszerveiknek fejlesztése. A gyerekek játékos módon az élménypedagógia eszközeivel megismerkedtek a gyümölcsök jótékony hatásaival, azok ízével, illatával, tapintásával és megjelenésével. Az ismeretbővítés révén rengeteg pozitív élményt szereztek az egészséges ételekkel kapcsolatban, ami segíthet a helyes étkezési szokások kialakításában. A közös tevékenykedések alkalmával igazi családias, szeretetteljes hangulat teremtődött a csoportokban. Szeretnénk megköszönni a szülőknek a támogatást, hogy programunk megvalósulhatott.
 
November 25-én rendeztük meg a Művelődési ház konferencia termében "Egészséges" szülői értekezletünket, melynek vendégei voltak Dr. Jánosi Olivér gyermekorvos és Mikó Ádám dietetikus. Az óvodás korosztály életében kiemelt jelentőséggel bír az egészséges táplálkozás és a megfelelő betegség megelőzés. A szakemberek előadása hasznos iránymutatást adott a szülőknek a megfelelő táplálkozásról és a gyermekkori betegségek hatékony kezeléséről. Az előadás során a szülők lehetőséget kaptak kérdéseik feltevésére is. A program zárásaként különböző egészséges finomságokból rendezett kostolóval kedveskedtek az óvó nénik a résztvevőknek.
 
Advent idején óvodánkba is beköltözik a meghitt várakozás. 😇 Ennek nyitányaként a Dorogi Erkel Ferenc Zeneiskola tanárai és növendékei egy gyönyörű adventi gyertyagyújtó hangversennyel örvendeztették meg óvodásainkat.♥️ Szebbnél szebb dallamok között meghallgathatták a 4 gyertya meséjét, meggyújtottuk az első gyertyát az adventi koszorún, végezetül egy kis örömtánccal és énekléssel zártuk e csodás eseményt.
Köszönjük a zeneiskolásoknak, hogy műsorukkal évről évre megörvendeztetnek bennünket!
 

A sok, gyermekek számára biztosított program mellett igyekeztünk bázisintézményként szakmai tudásmegosztásra is időt fordítani. A négy szakmai műhely közül most kettőt emelek ki. Minkettőre a Dorog Város Művelődési Ház és Könyvtár konferenciatermében láttuk vendégül a környék óvodáiból az érdeklődő kollégákat. Az első alkalommal „A mozgás- és kognitív fejlődés összefüggései” címmel Hamza-Brilla Dóra óvodapedagógus és Andrekovics Aranka szaktanácsadó osztották meg egy tavasszal két nagycsoportunkban elvégzett kutatás eredményét.

A második alkalommal az óvodánkban több éves múltra visszatekintő Oktatási Hivatal által elismert jógyakorlatunkat mutattuk be „Tehetséggondozás a Dorogi Hétszínvirág Óvodában. A logikus és algoritmikus gondolkodás fejlesztése a robotika eszközeivel” címmel.