Interjú Brünyi Bélával: A minőségi pályának és Buzánszky Jenőnek köszönhetjük a válogatott mérkőzést
Sport
2015. júl. 24.

Interjú Brünyi Bélával: A minőségi pályának és Buzánszky Jenőnek köszönhetjük a válogatott mérkőzést

Utánpótlás válogatott labdarúgó mérkőzést láthat a dorogi közönség augusztus 4-én 17:30-tól a Buzánszky Jenő Stadionban. Az U17-es hazai csapat Szerbiával méri össze erejét. Brünyi Bélát, a torna igazgatóját kérdeztük a tornáról.
- Ön, mint csapatmenedzser már több alkalommal hozott Dorogra válogatott mérkőzést. Milyen meccset láthatunk augusztus elején a stadionunkban?
- Az idén immár 35. alkalommal rendezzük meg az európai hírû Magyar Nemzetközi U17 Ifjúsági Tornát. Harmincöt évvel ezelőtt Ráckevén tették le ennek a tornának az alapjait, de miután elkészült az edzőközpont Telkiben, már ott tartjuk a legtöbb mérkőzésünket. Dorog közel van Telkihez, ezért esett választásunk városukra, hogy az egyik mérkőzést itt játsszuk. Rendkívül jók a feltételek a stadionban: hangulatos lelátó, korrekt szakosztályvezetés, kulturált öltöző, jó pálya és magas a nézőszám is, amely a barátságos mérkőzésekre egyáltalán nem jellemző. Most is várunk minden szurkolót, a belépés díjtalan lesz!
- Van esetleg személyes kötődése is Doroghoz?
- Buzánszky Jenő bácsival nagyon jó kapcsolatban voltam. Amikor ő volt az alelnöke az utánpótlás bizottságnak, én titkárként dolgoztam ugyanott. Sok külföldi „turnénkat" vezette. Az elmúlt években a török, majd az ír válogatott is szerepelt Dorogon. Felemelő érzés volt, hogy Jenő bácsival mindenki szeretett volna egy közös fotót, annyira tisztelték. Sajnos ő már nincs közöttünk, de a hagyomány miatt örömmel jövünk ide. Nem beszélve arról - bár nem vagyok babonás -, hogy eddig minden meccsünket megnyertük Dorogon! Ezek a pozitív érzések erőt adnak a mostani tornához is. Az erőre szükségünk is van, hiszen ezúttal erősebb a mezőny, nehezebb lesz a tavalyihoz hasonlóan újra megnyerni a kupát!