A magyar kultúra napját ünnepeljük szombaton a művelődési házban
2017. jan. 18.

A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát.
Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket.
A magyar kultúra napja ünnepi rendezvényét január 21-én 17 órától rendezi meg Dorog Város Önkormányzata a művelődési házban. Ezúttal testvértelepülésünk, Felsőboldogfalva művészei mutatkoznak be. A Nagyküküllő völgyében, Székelyudvarhely szomszédságában helyezkedik el Felsőboldogfalva, amely nevét a Boldogságos szűz tiszteletére szentelt templomáról kapta. Tíz település kapcsolódik Felsőboldogfalvához: Bikafalva, Farcád, Hodgya, Ocfalva, Patakfalva, Sándortelke, Sülő, Székelylengyelfalva és Telekfalva. farcadi.jpg


Székely-magyar lakossága az Árpád-házi királyok alatt telepedett lakóhelyére. Felsőboldogfalva és Dorog 2013-ban írta alá a testvértelepülési szerződést, azóta több alkalommal érkezett városunkba Hargitáról delegáció.
A magyar kultúra napi programok sorát szombaton Farcádi Sándor Levente képzőművész kiállításának megnyitója indítja a Dorogi Galériában. A kiállítást dr. Kesztyűs Ferenc festőművész ajánlja az érdeklődők figyelmébe. Sándor Levente képzőművész - aki szülőfaluja iránti tiszteletből vette fel a Farcádi nevet - alkotásait a világ számos országában bemutatták már. A dorogi kiállításon betekinthetünk művészetébe. Készít tájképeket, űzi a bibliai és a figurális festészetet, elsősorban impresszionista és neoavantgárd stílusban alkot. Szintén fiatalon jegyezte el magát a szobrászattal, először agyagból, sárból formázta meg alkotásait. A fafaragáshoz inkább a keményfát kedveli, de a fenyőn kívül minden fajtából készít alkotásokat.
A színházteremben a felsőboldogfalvai néptáncosok műsorát láthatja majd a közönség.