Polgármesteri felhívás
Közügy
2020. ápr. 1.

Polgármesteri felhívás

A COVID-19 betegség egyik tünete a láz.
A járványos betegséggel sújtott közösségek egyik tömeglélektani tünete a cselekvési láz.
Érthető jelenség. Mindenki tenni szeretne valamit. Mondjuk buszmegállót permetezni, kukát mosni.
A cselekvéshez vezető kezdő lökés meg is van. A világról szóró televíziós híradások leglátványosabb jelenetein tetőtől-talpig védőruhába fóliázott militánsan hivatalos személyek utcákat permeteznek, sőt mosnak.
Azonban ne kerülje el figyelmünket az a tény, hogy nagyvárosok, beton, üveg dzsungelének urbánusan zárt terei láthatóak e felvételeken.
Magyar kisvárosi, falusi környezetben buszmegállók, kukák, vagy egyéb urbánusnak tűnő objektumok kijárási korlátozás időszakában való permetezése valószínűleg kétesértékű.
A hangsúly a valószínűleg szón van.
Főleg egyértelmű szakmai állásfoglalások hiányában.
Az egyértelmű szakmai állásfoglalások hiánya nyilván összefüggésben áll azzal, hogy kevés a bizonyítékokon nyugvó tudományos megállapításokhoz szükséges tényekre vonatkozó tapasztalat.
Még a szájmaszk alkalmazásával kapcsolatban is kénytelenek vagyunk az egymásnak ellentmondó kinyilatkoztatásokból fakadó bizonytalanságok lelki terheit viselni.
Mindeközben improvizálnak polgármesterek, perelni próbálnak polgármestereket.
Like-dependens, azaz pozitív visszajelzés függő közéletünkben különösen fontossá válnak a látványhatást kerülő, megfontolt cselekvések, visszafogott gesztusok.
Lázcsillapító hatásuk van.