Példaértékű párbeszéd a sport és a városfejlesztés kapcsolódási pontjairól
Sport
2015. máj. 22.

Példaértékű párbeszéd a sport és a városfejlesztés kapcsolódási pontjairól

„A sport az integrált városfejlesztés szolgálatában" címmel szakmai konferenciát tartottak Dorogon, a művelődési ház újonnan avatott konferenciatermében, május 22-én.
A néhány tízezer lakost számláló városok átfogó fejlesztési stratégiájához illeszkedő sportkoncepció kidolgozásához nyújtott szakmai segítséget a Dorog Város Egyesített Sportintézménye és a Budapesti Corvinus Egyetem Sportgazdaságtani Kutatóközpontja által szervezett konferencia.
A felkért szakértők előadások és kerekasztal-beszélgetés keretében világítottak rá a helyi viszonyokat figyelembe vevő sportfejlesztés lehetséges szerepére a település közoktatási, egészségügyi, térségfejlesztési rendszerében, a közjólét érdekében tett erőfeszítések ernyője alatt. A hivatásos, utánpótlás-, szabadidősport és az iskolai testnevelés integrált keretrendszerben eszközként szolgálhatja egy város fejlődését, értékközpontú működését.
A konferencián több mint félszáz sportszakember és városvezető vett részt. A megjelenteket - köztük Simicskó István sportért felelős államtitkárt, dr. Tittmann Jánost, Dorog polgármesterét, dr. Völner Pál országgyűlési képviselőt, Popovics Györgyöt, a megyei közgyűlés elnökét - Szekér Zoltán Dorog Város Egyesített Sportintézményének vezetője köszöntötte, majd felkérte dr. András Krisztinát, a Budapesti Corvinus Egyetem, Sportgazdaságtani Kutatóközpont igazgatóját a konferencia moderálására. igazgato.JPG                                Dr. András Krisztina kijelentette, hogy példaértékűnek tartja az önkormányzat és a sportintézmény által kezdeményezett párbeszédet a sport és az integrált városfejlesztés témájában, és ehhez meginvitálta megyénk és a szomszédos régiók városvezetőit, sportszakembereit.
Dr. Tittmann János városvezető rendhagyó, áthallásoktól sem mentes prezentációja a Nyugat-Angliai Vágóállat és Baromfi Bemutatótól Maslow és Koester tanain át, egészen a rész-egész fogalomköréig ívelt. A sportban (is) szükséges önmeghaladás értékéről, életminőséget erősítő hatásáról beszélt.
Dr. Simicskó István, sportért felelős államtitkár a sport egyetemes értékét hangsúlyozta, kiemelte eme stratégiai ágazat támogatása során a kormányzat nem tesz különbséget egy-egy település „politikai színezete" alapján. A sokak által kritizált stadionépítési-programot az e téren tapasztalt „több évtizedes lemaradással" indokolta. Kiemelte, hogy az idén mintegy hetven új sportlétesítményt adnak át hazánkban. Simicsko_Istvan.JPG                         Lehmann László, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) sportiskolai programjának vezetője a szervezett utánpótlás-nevelés kérdéseit járta körül. Őtkövette Balogh Gábor, a Magyar Diáksport Szövetség elnöke, majd Czene Attila, a MOB szabadidősportért felelős szakmai tagozatának képviselője.
Popovics György kijelentette, hogy a sportági specializációban kell gondolkodniuk az önkormányzatoknak, a helyi hagyományok figyelembevétele mellett.
A kerekasztal megbeszélések előtt Dorog sportstratégiai fejlesztéséről beszélt dr. András Krisztina igazgató és munkatársai Kozma Miklós és Kynsburg Zoltán. Az önkormányzat és a Corvinus Egyetem Sportgazdaságtani Kutatóközpontja a város sportintézményével közös munkába kezdett nemrégiben. A munka eredményeként többek között meghatározták a Dorogi Nehézatlétikai Club jövőjének főbb pilléreit, a szakértői csapat, az edzői utánpótlás, a lakossággal való szoros kapcsolattartás és a létesítmények meglétét. Ez utóbbi fejlesztését elengedhetetlennek tartják a szakemberek, hogy a jövőben is erősödhessen az országos, sőt nemzetközi szinten is jelentős, több száz sportolót megmozgató vidéki birkózó központ.
A kávészünetet követően Szekér Zoltán sportigazgató beszélt a sport és az integrált városfejlesztés kapcsolatáról, egymást erősítő hatásairól.