Polgármesteri határozatok
Közügy
2020. máj. 28.

Polgármesteri határozatok

A helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatásköreiről szóló 1991. évi XX. törvény 138. § (3) bekezdés g. pontja alapján a Képviselő-testület a jegyző beszámoltatása útján ellenőrzi az adóztatást. Az önkormányzati adóhatósági munka elsődleges szabályozását az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény; az adóigazgatási rendtartásról szóló 2017. évi CLI. törvény, az adóhatóság által foganatosítandó végrehajtási eljárásokról szóló 2017. évi CLIII. törvény és az adóigazgatási eljárás részletszabályairól szóló 465/2017. (XII.28.) számú Kormányrendelet határozza meg. Az egyes adónemekre vonatkozó részletes szabályokat az ún. egyedi adójogszabályok a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (továbbiakban: Htv.) a gépjárműadókról szóló 1991. évi LXXXII. törvény határozzák meg.

A katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdésében, veszélyhelyzet idejére biztosított feladat- és hatáskörömben eljárva az alábbi határozatot hozom:

Dorog Város Polgármesterének
48/2020. (V.28.) határozata

az önkormányzati adóhatóság 2019. évi beszámolójáról

A veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 40/2020. (III.11.) kormányrendeletre tekintettel a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdésében, veszélyhelyzet idejére biztosított feladat- és hatáskörömben az alábbi határozatot hozom:

A Dorog Város Önkormányzat adóhatóságának 2019. évi beszámolóját a határozat 1. melléklete szerinti tartalommal elfogadom.

Határidő: azonnal

Felelős: Kecskésné Patos Szilvia jegyző

Dr. Tittmann János
polgármester

A költségvetésből gazdálkodók ellenőrzési feladatát, annak célját és szervezeti rendszerét az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 70. §-a, valamint a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 119. §-a, illetve a költségvetési szervek belső ellenőrzéséről szóló 370/2011. (XII.31.) Kormányrendelet (49.§ (1) bekezdés 3. a) pontja) határozza meg.

A katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdésében, veszélyhelyzet idejére biztosított feladat- és hatáskörömben eljárva az alábbi határozatot hozom:

Dorog Város Polgármesterének
49/2020. (V.28.) határozata

az önkormányzat 2019. évi belső ellenőrzési jelentéséről

A veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 40/2020. (III.11.) kormányrendeletre tekintettel a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdésében, veszélyhelyzet idejére biztosított feladat- és hatáskörömben az alábbi határozatot hozom:

Dorog Város Önkormányzat 2019. évi belső ellenőrzéséről szóló jelentését a határozat 1. melléklete szerinti tartalommal elfogadom.

Határidő: azonnal
Felelős: Kecskésné Patos Szilvia jegyző

Dr. Tittmann János
polgármester

A TÁBITA Alapszolgáltatási Központ vezetője elkészítette az intézmény 2019. évi működéséről szóló szakmai beszámolót, mely a határozat mellékletét képezi.

A katasztrófavédelemről és hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdésében, veszélyhelyzet idejére biztosított feladat- és hatáskörömben eljárva az alábbi határozatot hozom:

Dorog Város Polgármesterének
50/2020. (V.28.) határozata

a TÁBITA Alapszolgáltatási Központ 2019. évi szakmai beszámolójának elfogadásáról

A veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 40/2020. (III. 11.) Kormányrendeletre tekintettel, a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdésében, veszélyhelyzet idejére biztosított feladat- és hatáskörömben eljárva az alábbi határozatot hozom:

A TÁBITA Alapszolgáltatási Központ 2019. évi szakmai beszámolóját elfogadom.

Határidő: azonnal
Felelős: Dr. Tittmann János polgármester

Dr. Tittmann János
polgármester

Dorog város, a térségi önkormányzatok, vállalkozások és egyesületek alapításával jött létre a Dorog és Térsége Turizmus Egyesület. Az egyesület elnöke elkészítette az egyesület 2019. évi szakmai és pénzügyi beszámolóját.

A katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdésében, veszélyhelyzet idejére biztosított feladat- és hatáskörömben eljárva az alábbi határozatot hozom:

Dorog Város Polgármesterének
51/2020. (V.28.) határozata

A Dorog és Térsége Turizmus Egyesület 2019. évi pénzügyi és szakmai beszámolójáról.

A veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 40/2020. (III.11.) kormányrendeletre tekintettel a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdésében, veszélyhelyzet idejére biztosított feladat- és hatáskörömben az alábbi határozatot hozom:

A Dorog és Térsége Turizmus Egyesület 2019. évi pénzügyi és szakmai beszámolóját a határozat 1. melléklete szerinti tartalommal elfogadom.

Határidő: azonnal
Felelős: Dr. Tittmann János polgármester

Dr. Tittmann János
polgármester

A Dorog Város Egyesített Sportintézmény vezetője elkészítette az intézmény 2019. évi működéséről szóló szakmai beszámolót, mely a határozat mellékletét képezi.

A katasztrófavédelemről és hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdésében, veszélyhelyzet idejére biztosított feladat- és hatáskörömben eljárva az alábbi határozatot hozom:

Dorog Város Polgármesterének
52/2020. (V.28.) határozata

a Dorog Város Egyesített Sportintézmény 2019. évi szakmai beszámolójának elfogadásáról

A veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 40/2020. (III. 11.) Kormányrendeletre tekintettel, a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdésében, veszélyhelyzet idejére biztosított feladat- és hatáskörömben eljárva az alábbi határozatot hozom:

A Dorog Város Egyesített Sportintézmény 2019. évi szakmai beszámolóját elfogadom.

Határidő: azonnal
Felelős: Dr. Tittmann János polgármester

Dr. Tittmann János
polgármester

A Dr. Magyar Károly Városi Bölcsőde vezetője elkészítette az intézmény 2019. évi működéséről szóló szakmai beszámolót, mely a határozat mellékletét képezi.

A katasztrófavédelemről és hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdésében, veszélyhelyzet idejére biztosított feladat- és hatáskörömben eljárva az alábbi határozatot hozom:

Dorog Város Polgármesterének
53/2020. (V.28.) határozata

a Dr. Magyar Károly Városi Bölcsőde 2019. évi szakmai beszámolójának elfogadásáról

A veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 40/2020. (III. 11.) Kormányrendeletre tekintettel, a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdésében, veszélyhelyzet idejére biztosított feladat- és hatáskörömben eljárva az alábbi határozatot hozom:

A Dr. Magyar Károly Városi Bölcsőde 2019. évi szakmai beszámolóját elfogadom.

Határidő: azonnal
Felelős: Dr. Tittmann János polgármester

Dr. Tittmann János
polgármester

A Dorogi Értéktár Bizottság elnöke elkészítette a bizottság 2019. évi működéséről szóló szakmai beszámolót, mely a határozat mellékletét képezi.

A katasztrófavédelemről és hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdésében, veszélyhelyzet idejére biztosított feladat- és hatáskörömben eljárva az alábbi határozatot hozom:

Dorog Város Polgármesterének
54/2020. (V.28.) határozata

a Dorogi Értéktár Bizottság 2019. évi beszámolójának elfogadásáról

A veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 40/2020. (III. 11.) Kormányrendeletre tekintettel, a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdésében, veszélyhelyzet idejére biztosított feladat- és hatáskörömben eljárva az alábbi határozatot hozom:

A Dorogi Értéktár Bizottság 2019. évi beszámolóját elfogadom.

Határidő: azonnal
Felelős: Dr. Tittmann János polgármester

Dr. Tittmann János
polgármester

A helyi önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatinak 2019. évi átfogó értékelése elkészült, mely a határozat mellékletét képezi.

A katasztrófavédelemről és hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdésében, veszélyhelyzet idejére biztosított feladat- és hatáskörömben eljárva az alábbi határozatot hozom:

Dorog Város Polgármesterének
55/2020. (V.28.) határozata
a helyi önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak 2019. évi átfogó értékelésének elfogadásáról

A veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 40/2020. (III. 11.) Kormányrendeletre tekintettel, a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdésében, veszélyhelyzet idejére biztosított feladat- és hatáskörömben eljárva az alábbi határozatot hozom:

A helyi önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak 2019. évi átfogó értékelését elfogadom.

Határidő: azonnal
Felelős: Dr. Tittmann János polgármester

Dr. Tittmann János
polgármester

Dorog Város Polgármestere a 7/2020 (III.27.) számú határozatával döntött a Dr. Magyar Károly Városi Bölcsőde intézményvezetői pályázat kiírásáról.
A felhívásra 1 db pályázat érkezett, mely megfelelt a tartalmi és formai követelményeknek.

A katasztrófavédelemről és hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdésében, veszélyhelyzet idejére biztosított feladat- és hatáskörömben eljárva az alábbi határozatot hozom:
Dorog Város Polgármesterének
56/2020. (V.28.) határozata
a Dr. Magyar Károly Városi Bölcsőde intézményvezetői kinevezés elfogadásáról

A veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 40/2020. (III. 11.) Kormányrendeletre tekintettel, a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdésében, veszélyhelyzet idejére biztosított feladat- és hatáskörömben eljárva az alábbi határozatot hozom:

1.) 2020. szeptember 1. naptól határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszonnyal, 2020. szeptember 1-től 5 évre 2025. augusztus 31-ig terjedő időszakra a Dr. Magyar Károly Városi Bölcsőde intézményvezetőjének megbízom Uitz-Lovasi Edinát.

2.) Közalkalmazotti besorolási bér a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, valamint az 1992. évi XXXIII. törvénynek a szociális, a gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazatban történő végrehajtásáról szóló 257/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet alapján:
bruttó 381.220,-Ft, melynek összetétele:
garantált illetmény: 210.600,-Ft,
intézményvezetői pótlék: 109.620,-Ft,
bölcsődei pótlék: 61.000,-Ft.

Határidő: azonnal
Felelős: Dr. Tittmann János polgármester
Dr. Tittmann János
polgármester

Dorog Város Önkormányzat Képviselő-testület a 147/2019. (XI.29.) számú határozatával nevezte ki Cselenyákné Cservenka Ritát a Dorogi József Attila Művelődési Ház intézményvezetőjének. Ennek módosítását a Magyar Államkincstár szükségesnek tartotta módosítani.

A katasztrófavédelemről és hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdésében, veszélyhelyzet idejére biztosított feladat- és hatáskörömben eljárva az alábbi határozatot hozom:

Dorog Város Polgármesterének
57/2020. (V.28.) határozata

a Dorogi József Attila Művelődési Ház intézményvezetői kinevezés módosításáról

A veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 40/2020. (III. 11.) Kormányrendeletre tekintettel, a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdésében, veszélyhelyzet idejére biztosított feladat- és hatáskörömben eljárva az alábbi határozatot hozom:

A 147/2019.(XI.29.) Dorog Város Önkormányzat Képviselő-testülete határozatában foglalt kinevezést az alábbiak szerint módosítom:

Cselenyákné Cservenka Ritát 2019. december 1.-től 2020. november 30-ig terjedő időszakra megbízom az intézményvezetői feladatok ellátásával.

Határidő: azonnal
Felelős: Dr. Tittmann János polgármester

Dr. Tittmann János
polgármester

Dorog Város Képviselő-testülete 2016. december 15-i ülésén a 179/2016. (XII.15.) képviselő- testületi határozatával döntött Dorog Város Önkormányzat tulajdonában lévő ingatlanok Tatabányai Tankerületi Központ részére történő ingyenes vagyonkezelésbe adásról.
A 64/2018. (IV.3.) Korm.rendelettel módosított 134/2016. (VI.10.) Korm.rendelet 19/C § (1) bekezdése alapján a Tatabányai Tankerületi Központból kiválás útján 2018. július 01-jén jött létre az Esztergomi Tankerületi Központ.

A katasztrófavédelemről és hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdésében, veszélyhelyzet idejére biztosított feladat- és határkörömben eljárva az alábbi határozatot hozom:

Dorog Város Polgármesterének
58/2020. (V.28.) határozata

Dorog Város Önkormányzata és az Esztergomi Tankerületi Központ közötti megállapodásról

A veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 40/2020. (III.11.) Kormányrendeletre tekintettel, a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdésében, veszélyhelyzet idejére biztosított feladat- és határkörömben eljárva az alábbi határozatot hozom:

A 64/2018. (IV.3.) Korm.rendelettel módosított 134/2016. (VI.10.) Korm.rendelet 19/C § (1) bekezdése alapján az Esztergomi Tankerületi Központ a Tatabányai Tankerületi Központból történő kiválás útján 2018. július 01-jén jött létre. Az Esztergomi Tankerületi Központ fenntartásába kerülnek a feladatellátási területén székhellyel rendelkező, 2018. július 1-jét megelőzően a Tatabányai Tankerületi Központ fenntartásában lévő köznevelési intézmények.
A Dorog Város Önkormányzat tulajdonában levő, mellékelt megállapodásban felsorolt ingatlanok földhivatali rendezése érdekében az Esztergomi Tankerületi Központtal, valamint a Tatabányai Tankerületi Központtal 3 oldalú megállapodást kötök.

Határidő: azonnal
Felelős: Csunderlik Tibor pénzügyi osztályvezető

Dr. Tittmann János
polgármester

Csombók Csaba (Dorog, Zsigmondy ltp. 6. fsz.1.) kérelmet nyújtott be a Dorog Város Önkormányzat tulajdonát képező dorogi 6731 hrsz-ú 446 m2 zártkerti ingatlan megvásárlására (helyszínrajz mellékelve). Az ingatlan - szőlő - megnevezésű, így értékesítése a mező és erdőgazdálkodási földek forgalmazásáról szóló 2013. évi CXXII. törvény szabályai szerint történhet. A képviselő-testület határozata alapján a zártkerti ingatlanok eladási ára 1000,-Ft/m2.
Az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 3/2013.(II.22.) rendelet 3. §. (2) bekezdése szerint a Pénzügyi, Városfejlesztési Bizottság dönt az 5 millió forintot el nem érő forgalmi vagyonelem értékesítéséről.
A katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdésében, veszélyhelyzet idejére biztosított feladat- és hatáskörömben eljárva az alábbi határozatot hozom:

Dorog Város Polgármesterének
59/2020. (V.28.) határozata

a dorogi 6731 hrsz-ú 446 m2 zártkerti ingatlan megvásárlásáról

A veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 40/2020. (III.11.) kormányrendeletre tekintettel a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdésében, veszélyhelyzet idejére biztosított feladat- és hatáskörömben az alábbi határozatot hozom:

A Dorog Város Önkormányzat tulajdonában lévő Dorog 6731 hrsz-ú 446 m2 zártkerti ingatlant Csombók Csaba (Dorog, Zsigmondy ltp. 6. fsz.1.) részére értékesítem 446.000, -Ft, azaz négyszáznegyvenhatezer forint vételáron, és az adásvételi szerződést aláírom.

Határidő: azonnal

Felelős: Csunderlik Tibor Pénzügyi osztályvezető

Dr. Tittmann János
polgármester

Halama Henrietta (Dorog, Baross G. ltp. 15.2/3.) kérelmet nyújtott be a Dorog Város Önkormányzat tulajdonát képező dorogi 6801/2 hrsz-ú 925 m2 zártkerti ingatlan megvásárlására (helyszínrajz mellékelve). Az ingatlan - kert - megnevezésű, így értékesítése a mező és erdőgazdálkodási földek forgalmazásáról szóló 2013. évi CXXII. törvény szabályai szerint történhet. A képviselő-testület határozata alapján a zártkerti ingatlanok eladási ára 1000,-Ft/m2.
Az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 3/2013.(II.22.) rendelet 3. §. (2) bekezdése szerint a Pénzügyi, Városfejlesztési Bizottság dönt az 5 millió forintot el nem érő forgalmi vagyonelem értékesítéséről.
A katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdésében, veszélyhelyzet idejére biztosított feladat- és hatáskörömben eljárva az alábbi határozatot hozom:

Dorog Város Polgármesterének
60/2020. (V.28.) határozata

a dorogi 6801/2 hrsz-ú 925 m2 zártkerti ingatlan megvásárlásáról

A veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 40/2020. (III.11.) kormányrendeletre tekintettel a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdésében, veszélyhelyzet idejére biztosított feladat- és hatáskörömben az alábbi határozatot hozom:

A Dorog Város Önkormányzat tulajdonában lévő Dorog 6801/2 hrsz-ú 925 m2 zártkerti ingatlant Halama Henrietta (Dorog, Baross G. ltp. 15.2/3.) részére értékesítem 925.000, -Ft, azaz kilencszázhuszonötezer forint vételáron, és az adásvételi szerződést aláírom.

Határidő: azonnal

Felelős: Csunderlik Tibor Pénzügyi osztályvezető

Dr. Tittmann János
polgármester

Kovács Mirjam, törvényes képviselője Rostás Kálmán (2517 Kesztölc, Szent István út 41/C.) útján kérelmet nyújtott be a Dorog Város Önkormányzat tulajdonát képező dorogi 6768 hrsz-ú 333 m2 zártkerti ingatlan, megvásárlására (helyszínrajz mellékelve). Az ingatlan - kert - megnevezésű, így értékesítése a mező és erdőgazdálkodási földek forgalmazásáról szóló 2013. évi CXXII. törvény szabályai szerint történhet. A képviselő-testület határozata alapján a zártkerti ingatlanok eladási ára 1000,-Ft/m2.
Az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 3/2013.(II.22.) rendelet 3. §. (2) bekezdése szerint a Pénzügyi, Városfejlesztési Bizottság dönt az 5 millió forintot el nem érő forgalmi vagyonelem értékesítéséről.
A katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdésében, veszélyhelyzet idejére biztosított feladat- és hatáskörömben eljárva az alábbi határozatot hozom:

Dorog Város Polgármesterének
61/2020. (V.28.) határozata

a dorogi 6768 hrsz-ú 333 m2 zártkerti ingatlan megvásárlásáról

A veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 40/2020. (III.11.) kormányrendeletre tekintettel a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdésében, veszélyhelyzet idejére biztosított feladat- és hatáskörömben az alábbi határozatot hozom:

A Dorog Város Önkormányzat tulajdonában lévő Dorog 6768 hrsz-ú 333 m2 zártkerti ingatlant Kovács Mirjam (2517 Kesztölc, Szent István út 41/C.) részére értékesítem 333.000, -Ft, azaz háromszázharminchárom forint vételáron, és az adásvételi szerződést aláírom.

Határidő: azonnal

Felelős: Csunderlik Tibor Pénzügyi osztályvezető

Dr. Tittmann János
polgármester

A katasztrófavédelemről és hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdésében, veszélyhelyzet idejére biztosított feladat- és hatáskörömben eljárva az alábbi határozatot hozom:

Dorog Város Polgármesterének
62/2020. (V.28.) határozata

a  - 400 db zsöllyeszék - beszerzése tárgyú közbeszerzési eljárás döntéséről

A vészhelyzet kihirdetéséről szóló 40/2020. (III.11.) Kormányrendeletre tekintettel, katasztrófavédelemről és hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdésében, veszélyhelyzet idejére biztosított feladat- és hatáskörömben eljárva Dorog Város Önkormányzata által „400 db zsöllyeszék beszerzése" tárgyú közbeszerzési eljárásban az alábbi határozatot hozom:

1. Dorog Város Önkormányzata által kiírt  - 400 db zsöllyeszék beszerzése - tárgyú közbeszerzési eljárása eredményes.

2. A nyertes ajánlattevő neve, székhelye, az értékelési szempontok szerinti ajánlata, és ajánlata kiválasztásának indoka:

Ajánlattevő neve: HOLZMÖBEL 2012 Bútorgyártó és Kereskedelmi Kft.
Székhelye: 5700 Gyula Henyei Miklós utca 11.
Nettó ár összesen Ft: 29 164 710

Az adott ajánlat a gazdaságilag legelőnyösebb érvényes ajánlat.

5. A beruházás megvalósításához szükséges pénzügyi fedezetet Dorog Város Önkormányzatának 2020. évi költségvetésében biztosítom.

6. Az eljárás eredményét tartalmazó írásbeli összegezést a határozat 1. melléklete szerinti tartalommal elfogadom.

7. Jelen határozat 2. melléklete szerinti közbeszerzési szerződést elfogadom és az ajánlattal egyező tartalommal Dorog Város Önkormányzata képviseletében aláírom.